Süss fel, nap!

Képzeljétek el, kisütött a nap. Vagyis sütögetett már az elmúlt napokban is, de nem úgy, mint ma: szépen, reggeltől délutánig, úgy, ahogy egy egészséges tavaszi napon kell. Ma már nem tűnt szentségtörésnek a babakék lakk a körmeimen :)

Segítség a végeken

... vagyis a hónap- és emiatt pénztárcakapacitás-végen.

Egy kicsit innen, egy kicsit onnan...

Valamikor régen, amikor még a Kétágúval szembe jártunk barátkozni, meg próbálni, meg egyéb fasza dolgokat csinálni, volt egy kedvenc receptünk. Egyszerű volt, gyors és nagyon finom, és még úgy is ki tudtuk fizetni a hozzávalókat (lévén akkor még nagyon csóró alig-egyetemisták), hogy hatan-nyolcan ültük körbe az asztalt.

Megtartalak,

aszonta a Zuram, miután belekóstolt ebbe a kajába.

... élni se nélküled immár.

Öt éve már, egy szép, februári napon...

... összetalálkoztam Férjjel, aki akkor még nem hogy Férj, de Barát sem volt (hogy a főkóstolásról már ne is beszéljünk...). Tényleg szép, napsütéses februári nap volt, pont egy héttel valentin nap előtt, és Kupidó teljesen biztonságosan gyakorlatozhatott - merthogy éppen íjazni voltunk a Teológia hátsó udvarán.

Az utolsó

Kettecskén

Nem azt mondom, semmi bajunk Ernővel, de azért most tényleg igaz volt a mondás, hogy kétszer örül a gazda a vendégnek: mikor jön, meg mikor megy. Ez talán leginkább a lakásocskánk méretbeli hiányosságaira vezethető vissza, mer' fasza, fasza, hogy itt a' Ernő, meg hogy társaság van, meg hogy (jófajta) ellátmány fejében kapunk estére sört, de azért huzamosabb ideig együtt élni három embernek egy 28-as garzonban, hááát... nem a legkényelmesebb.

Megjövök fáradtan, a gyárból, sem scsí, sem tea nem vidít, mint máskor...

Nna, hát erre a teára ez nem igaz.

S így mindenik determinált

Arról van szó, kérem szépen, hogy hogyan húzza egyik vacsora maga után a másikat. Mert azt már rég megtanultam, hogy nekem nem szabad úgy letenni valami maradékot, hogy "majd kitalálom, mi lesz vele". Nem, nekem az eredeti étel tervezése közben ki kell találni, hogy mit csinálok a maradékkal, és azt a lehető leghamarabb végre is köll hajtani, mert ha nem - elfelejtem. Nem az ötletet, hanem magát a maradékot. Mert közben eszembe jut valami más, és az annyira ínycsiklandó, hogy gyorsan megcsinálom, aztán csak nézek, hogy mi az a régi kajaszerű cucc a hűtőben. Dolgozom a problémán, de azért előfordulnak ilyenek.

Alföldi finomság

Alföldi Finomság - gyűjtőnév, olyan ételeket jelöl, amelyek kidolgozott/pontosan követett receptúra híján, a sütés-főzés ideje közben alakulnak aszerint, hogy mi található ill. nem található a főző egyén konyhájában/kamrájában/hűtőjében/más, tetszőleges ételtároló helyén. (forrás: BENK D., 2:50 - 4:12)

Opera, hó, rubintéa

A tökéletes téli vasárnap: délelőtt kellemes, izgalmas és érdekfeszítő operaelőadás, aztán andalgás a Sétatéren, miközben szépen hull a hó, végül egy finom, forró és különleges tea. Ilyen volt.

Beszámoló vacsoráról

Úgy tűnik, egyelőre még nem elég hatékony a blogos hirdetés, mert senki se nem hívott fel, hogy látta a blogon a szombati vacsorát, és jönne. Sőt, Szisz el is felejtkezett róla, úgyhogy nem jött, Robi meg sérült lelkeket vigasztalt, úgyhogy ő sem jött. De jött Lívia, és éjfél után még Andi is befutott morzsázni.

Azannya,

ez parasztlazannya.
Tudom, hogy ez most nagyon fájdalmas volt, és ha valaha is esélyem lenne bekerülni a magyar sztendaposok közé, ezért a sz*r szóviccért rögtön kihajítanának. Úgyhogy nagy elnézéseket kérek...
Az igazság az, hogy egy pár napja itt lakik Ernő, és ez valahogy nem kedvez az agysejtjeinknek. Nem csak azért, mert minden este sörözünk egy keveset, hanem mert... mert Ernő Ernő.
Na de ezt nem panaszkodásból írom - sőőt, hiszen sikerült elérnünk, hogy E. inkább feldühödjön ránk, és ne rázzon le egy "ez aranyos"-sal - , csak úgy, helyzetjelentésként.
Múlt este óccsó parasztlazannyát ettünk, ezt már akkor is említettem :) Most meg elmondom, mi is az.

Apró örömöcskék

Ezt most csak azért mutatom meg, hogy lássátok, milyen egyszerű minket békésre hangolni. Ennyi kell hozzá :)

A munkanélküliség nem a világvége

Legalábbis addig, amíg Jóanyádék jóvoltából ül a hűtődben egy camembert. Luxuskaja szerencsés csóróknak, búfelejtőként.

Anyám, én nem ilyen lovat akartam!

Pedig úgy volt, hogy ez az év jobb lesz, de egyelőre nem úgy tűnik. Nem csak azért, mert mindjárt január vége van és még mindig nem láttunk havat, meg nem is csak azért, mert a karácsonyfánk határozottan kezd kókadozni. Már megint másként néztek ki a terveink, mint az Övéi - vagy csak morbid humora van, nem tudom -, úgyhogy megint átváltunk gps-üzemmódra: újratervezés...

Ragozzunk: pogácsom, pogácsod, pogácsa

Nemrég jöttem rá, hogy ahhoz képest, hogy régebben mennyi pogácsát gyártottam, mostanában (lásd az elmúlt évben) gyakorlatilag nem készült nálam ilyesfajta falatozni való. Pedig a pogácsa jó, a pogácsa finom, és még nem is olyan nagy ördöngösség elkészíteni. Aztán most kedves Szüléim hoztak egy zsák pityókát, meg betévedtem Limara pékségébe és ott szembesétált velem egy burgonyás kőttpogácsa, és úgy éreztem, hogy az elmúlt napok munkája meg hírei meg mindenbaja után megérdemeljük azt az íz- és kalóriabombát, amit ez a pogi adhat. (((nem hiszem el amúgy, hogy a blogger helyesírás-ellenőrzője nem ismeri a "kőttes", de még a "blogger" szót sem, a "pogit" viszont igen...)))
Szóval kőtt, vagy az én emlékeim szerint kőttes tészta, benne rengeteg krumpli, meg egy adag margarin, vagyis inkább vaj... Meg az a bizonyos titkos összetevő, amit az unoka csillogó szemmel kérdez a nagyitól, hogy "ugye a szeretet?"... Nem, zsír :)*