Rutintalanság

Nesze nekem jövő hét, de hát kellett nekem ígérgetni, ugye. Persze ilyen az, amikor nincs rutin.

Miután március elején újra hazakerültem, hirtelen úgy bepörgött az élet, hogy csak kapkodtam a fejemet. Rendezvények, fellépések, közben munka és még egy kis munka, kézműves megrendelések, és néhanapján egy-két ünneplés, szülinap, húsvét, ilyenek. Az lett, hogy észre sem vettem, és megint két hónapra előre betelt minden hétvégém is. Jó volt ez, persze, de hát közben azért tudom, hogy igencsak vigyázni kéne a stresszel, túlhajtással, és végül is felépülőben voltam-vagyok, szóval a mindennapi betevőt is eszerint kellett válogatni. Meg tervezni. Meg megfőzni...

A tizedik év

Érzem a pressziót, oké, oké, tessék, itt vagyok.

Nem tudom, mi történt az elmúlt időszakban a fészbuk algoritmusával, de valahogy nagyon felkapta az én kis blogom mégkisebb oldalacskáját, mert naponta kapom az értesítést, hogy új és új kedvelők érkeznek az oldalra, pedig szeptember óta egy árva posztocska sem sikeredett megszületni. Node most – nem mintha amúgy nem terveztem volna erre járni – ez a folyamatos szelíd emlékeztető csak rávett, hogy nekiüljek posztolni egyet, meghálálandó a még ismeretlen oldalkövetők előzetes jóindulatát. Szóval: köszi.

Utolsó békés percek

Egy igen erős és melóban igencsag gazdag augusztus áll előttünk, úgyhogy még kellett egy kis feltöltődés, egy kis nyugi, mielőtt belemerülünk a káoszba - megint. És persze a chill-hez jófajta kaja is jár.

Éljenek az újra megtalált receptespapírok

Réges-régen, amikor elkezdtem főzőcskézni, konyhai tudatlanságom okán mindig rá voltam kényszerülve, hogy cetlire írjam az áhított étel elkészítésének menetét, mert másképp nem tudtam, melyik lépés mi után következik. (Nem, nem lett volna egyszerűbb kinyomtatni a recepteket, mert annyi elbizakodottságom már akkor is volt, hogy magam kreáltam új dolgokat, innen-onnan összeollózva az ötleteket - és ez nekem, digitális éppencsak-bevándorlónak kézzel leírva könnyebben ment.) Aztán eljött az az időszak, amikor már nem kellett mindent kiírnom, mert kezdtem emlékezetből is feltalálni magam a konyhában - míg végül elérkeztem ahhoz az állapothoz, hogy fejben képes vagyok lefőzni egy teljes menüsort, és ezt aztán gyakorlatba is ültetem mindenféle cetlizés meg fennakadás nélkül. Innentől fogva már csak egy okom van a receptek lejegyzésére: hogy - mivel ugye eszméletlen nagy csúszásokkal kerülnek fel a csudireceptjeim a blogra - képes legyek nektek is reprodukálni a kaják elkészítési folyamatát, és ne ott akadjak le a képek nézegetésekor, hogy ez gyönyörű szép, de hogy is csináltam? Épp ezért a receptírás egy jó ideje már a vacsora után folyik, amikor még azért nagyjából élénken él bennem az előző pár óra tevékenysége. 

Szól a rádióóó...

Mondtam nektek a múltkor, hogy van még izgalom az életünkben, sőt, nagy boldogságomra olyan izgalom, ami nektek is öröm lehet :) Mint talán tudjátok, idén novemberben már hat éves lesz ez a blog, és ilyentájt mindig nekibuzdulok, hogy mostaztánakkor mekkora nagy bummot is fogok csinálni én a továbbiakban a drága kis blogommal (aztán ebből vagy lesz valami, vagy nem :/ ). Idén egy szerencsés véletlennek és egy hihetetlenülszuper megkeresésnek köszönhetően egy kicsit korábban ünnepeljük a blog születésnapját, mert ennél jobb csinnadrattát semmikép sem tudnék kitalálni :D

P, mint problémamegoldás. Meg mint paprikakrém.

Boldog új évet, kedveseim!
Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter  - nekünk igen, köszi itt is, nonstoposok, bár a hajnali utolsó kör székely ektivitit lehet jobb lett volna kihagyni - és sok-sok új energiával fogtatok neki az új évnek. Meg azt is remélem, hogy így az első hónap végefelé még maradt is belőle.

(Újra)születésnap ősziesen

Öhm, heló... Jár még egyáltalán erre valaki? Nem?

S ha kiteszek egy ilyen szép képet? ;)

Színek

Én tudom, hogy hivatalosan februárig tart a tél, de azért nekem szilveszter után már lassan következhetne a tavasz. Hiányoznak a színek, az ízek, az illatok, a napsütés. Szerencsére ez valamennyire pótolható szép és finom kajákkal, de azért most jobban érzem magam a szép napsütésben, amiben énekelnek a tizenöt centis tulipánhajtásaim :)

A mennyei fokozása

Igaz, hogy nincs tévénk, de azért alkalmanként követek egyes műsorokat online - és ezek a legritkább esetben sorozatok :) 

Töltögetés

Sok mindent töltögetünk mostanában: időt, mindenféle fontos és kevésbé fontos dologgal, söröcskét, hogy kibírjuk a kevésbé fontos dolgokkal való kötelező foglalkozást - na meg kenyeret.
A legegyszerűbb és legfinomabb gyors vacsora következik, amit csak mostanában ettünk :)

Közkívánatra

Adós vagyok nektek... saccperkb 20 poszttal. 

Véééégre kaja

No nem mintha nem ettünk volna az elmúlt hetekben, de azért az az igazság, hogy olyan sokat nem kreatívkodtam a konyhában mostanság. Viszont vagy egy bő hónapja igen, és azóta alig vártam, hogy megmutathassam nektek is ezt a finomságot.

Gyűjtögetések

Egy kedves jóbarátom azt mondta, hogy két fajta ember létezik, az egyik, aki pénzt gyűjt, a másik pedig, aki élményeket. És hogy én (mi) határozottan a második kategóriába tartozom. Lehet benne valami, és talán ez a mentalitás magyarázatot ad arra is, hogy ezt a bejegyzést most miért Budapesten, Zs. barátnénk netét lopva pötyögöm Nektek.

Készítsük el a tavasz kedvenc kajáját!

A tavasz egyik legbiztosabb jele a napsütés a zöldségek utáni olthatatlan vágy. Kiléptem a minap a piacra, spenótot venni, mert ugye A. úgy megkívánta, és akkor már vettem egyéb zöldeket is. 

 

Mosogatás nélkül

Az igazság az, hogy én utálok mosogatni. Megfőzöm a világ bármilyen és bármennyi ételét, ha valaki elmosogat utána, de én a mosogatást nem szeretem Még úgy sem, hogy már rájöttem: alkalmanként tényleg nagyon fejtisztító tud lenni egy kis koszos lében való kényszer-pacsmagolás.

Medvevadászat

Most be kéne számoljak arról, hogy mi történik velünk, de nem szeretném elijeszteni a medvét. De azért kérlek, gondoljatok ránk. Mondjuk keresztbe tett ujjakkal, és mondjuk holnap tizenkettőkor :)

Beszámoló vacsoráról

Úgy tűnik, egyelőre még nem elég hatékony a blogos hirdetés, mert senki se nem hívott fel, hogy látta a blogon a szombati vacsorát, és jönne. Sőt, Szisz el is felejtkezett róla, úgyhogy nem jött, Robi meg sérült lelkeket vigasztalt, úgyhogy ő sem jött. De jött Lívia, és éjfél után még Andi is befutott morzsázni.

Az első

Most, hogy már mindjárt három éve lakunk együtt és kicsivel több, mint fél éve én is megTamásodtam, úgy éreztük, hogy pont itt az ideje egy igazán kiccsaládi, közös karácsonynak. Úgyhogy sok-sok tervezgetés meg számolgatás meg mindenegyéb után kialakult az idei menetrend: 25-e szüleim, 26-án megyünk le Anyósékhoz. 24-én pedig itthon ülünk, kettesben, megesszük a világ legfinomabb karácsonyi vacsoráját és örvendezünk meg vigadozunk.

Csijke, kjumpli - és egy egyszerű, de fincsi vacsora

Valamit ki kellett találni, de olyasmit, amit könnyen el lehet készíteni, mert sok kedvem nem volt a főzőcskézéshez. Vagyishogy kedvem volt, csak energiám nem. Vagyishogy... 

Végre használatban az őzgerinc :)

Ernő barátunk ismét koptatta egy hétig az idegeinket, de ennek ellenére sikerült összehozni pár finom falatot :) Nagy tetszést aratott, biztos, hogy még készülni fog - mint ahogy az is biztos, hogy nem pont így készül el következőben :)

Rakott csirkemellfilé őzgerincformában

Hozzávalók (2 személyre, bár mi most hárman ettünk belőle): 4 csirkemell, szalámi/szalonna/baconszalonna, sajt, tejföl, fűszerek, 2+1 tojás, prézli