Utak között

Az elmúlt hetek-hónapok, mint azt már többször említettem, eléggé pörgősen teltek, és ha jól utánaszámolok, szinte többet voltam külföldön, mint az országban, és biztosan többet más városban, mint Kolozsváron. Ez persze azt is jelentette, hogy Férj jóval többet kényszerült mirelit-kaját enni, mint rendeset. Azért nem kell megijedni: a mirelit-pizzát is én készítettem :) (És nem, a képen szereplő étel NEM mirelit-pizza.)

Azannya,

ez parasztlazannya.
Tudom, hogy ez most nagyon fájdalmas volt, és ha valaha is esélyem lenne bekerülni a magyar sztendaposok közé, ezért a sz*r szóviccért rögtön kihajítanának. Úgyhogy nagy elnézéseket kérek...
Az igazság az, hogy egy pár napja itt lakik Ernő, és ez valahogy nem kedvez az agysejtjeinknek. Nem csak azért, mert minden este sörözünk egy keveset, hanem mert... mert Ernő Ernő.
Na de ezt nem panaszkodásból írom - sőőt, hiszen sikerült elérnünk, hogy E. inkább feldühödjön ránk, és ne rázzon le egy "ez aranyos"-sal - , csak úgy, helyzetjelentésként.
Múlt este óccsó parasztlazannyát ettünk, ezt már akkor is említettem :) Most meg elmondom, mi is az.

Palacsinta-lasagne virslis töltettel

Csütörtökön egy nagyon kedves barátunk ünnepelte a születésnapját, úgy gondoltuk, kiteszünk magunkért. Minthogy jóbarátunk bentlakásban lakik, nála nem lehetett semmiféle összejövetelt tartani, ezért felajánlottuk, hogy szülinapozzon nálunk. Az ajánlat elfogadtatott, így gőzerővel kezdtük tervezgetni az este ránk tarozó részét - lásd kajafelhozatal. Szerencsére már szilveszter óta várakozik egy csodarecept a tarsolyomban, úgyhogy a főmenüre nem volt gondunk, a tortát pedig seperc alatt kitaláltam - meg is lepődtem magamon. 

Szóval következzék az est menürésze:

Sütés előtt...