Fáradt férjek vidítója

Néhány napja, egy hosszú-hosszú munkanap után Lehel elég morcosan ért haza. Szerencsére aznap semmi komolyabb dolgom nem volt (lásd: nem jártam vásárokba meg előadásokra pénzért), úgyhogy képes voltam sepregetni, meg kisuvickolni a fürdőt, meg elmosogatni, meg egyéb olyan dolgokat végezni, amiknek bele kellene férnie egy munkanapba is - bár azt hiszem, ha az ember nincs otthon napközben, akkor nehezen takaríthat. Erre még ki kellene találnom valami megoldást.
Szóval volt időm rendbeszedni a házat egy kicsit, és ennek örömére kitaláltam, hogy kapjon az Emberem valami finomat vacsorára, merhogy ugyi ha az ember lánya inkább este dolgozik, mint nappal, és inkább mindig, mint meghatározott keretek között, akkor hébe-hóba előfordul, hogy nem főz vacsorát az urának. (Mondjuk ez megint az otthonlevés illetve -nem levés problematikája, esküszöm, dolgozom a távirányított háztartás ötletén.) Azt még nem tudtam, hogy mi lesz a vacsora, csak azt,  hogy kell legyen benne valami zöldség (mert úúúgy megkívántam), meg valami hús (ezt azt hiszem, nem kell magyarázni), meg legyen egy kicsit különleges. Úgyhogy körülnéztem a fagyasztóban, előhalásztam egy adag májat meg egy adag kelbimbót, aztán leültem és néztem magam elé, hogy most aztán ezekből mit csináljak. 

Egyszerűen tökéletes

Azt hiszem, régóta nem sikerült ennyire harmonikus ételt kreálnom... legalábbis a top tízben biztosan benne van, halas párjával együtt.

Pedig igazából semmi különleges nincs benne, sőt, ez már olyan vacsora volt, aminél nem is cetliztem ki a konyhafalra, hogy mit is akarok csinálni. De jó lett.