Nemrégiben (mondjuk volt az már vagy fél éve) meg lettem szólva, hogy kevés a süti a blogon. Nosza, javítsunk ezen egy kicsit.
Mondjuk jogos a kritika, az édességek sosem izgattak annyira, vagyis de, egy jó menü részeként, de önnönmagukban annyira nem hoztak lázba. Ha desszert, ne kelljen vele sokat tökölni, készítse el szinte magamagát, de közben legyen benne egy kis kraft, egy kis izgalom – nagyjából ez alapján válogattam. Ettől függetlenül persze készült már nálam fűszerekkel szuvidált, majd cukorszirupban kimártott shimei gombával gombás domb (igen, egyszer A Gombás Menüt is fel fogom tenni végre, meg főleg újrafőzni, főleg hogy három év után is emlegették a vendégek, meg hogy az a gombás domb tényleg hiperszuperextra volt), de általában a lex parsimoniae-t alkalmazom a desszertnél, vagy mert előtte úgyis valamit extrát főztem, vagy – mint ma – mert ebédfőzés közben amúgy vagy húsz kilónyi szőlőből rotyog a szőlőlekvár.
Na de ma édes szüléim jöttek át ebédre, úgyhogy valamit csak össze kellett dobni, s mivel ezt a receptet már többször teszteltem nagy sikerrel (legutóbb pl csütörtökön, amikor kedves barátainkat láttuk vendégül), nem volt kérdés, hogy a tegnap szintén leszedett körte utóját ebbe dobom bele. Ő pedig nem más, mint egy – ma körtés, csütörtökön szilvás, egyszóval: gyümölcsös – crumble. Kép kevés van, bocsesz, inkább beszélgettünk, örülök, hogy egyáltalán eszembe jutott :))
GYÜMÖLCSÖS CRUMBLE (avagy morzsasüti?) VANÍLIAFAGYLATTAL
körte (szilva/alma/barack/...), vaníliafagylalt, morzsa
Hozzávalók egy 4-6 személyes adaghoz:
Gyümölcsös alap: 5-6 közepes körte, 1-2 ek méz, fahéj, szegfűszeg, kardamom, gyömbér, szerecsendió, só
Morzsa: 100 g liszt, 100 g vaj, 100 g zabpehely, 100 g cukor (mondjuk ezt szerintem következőben csökkenteni fogom, bár kétségtelen, hogy így sokkal könnyebben megjegyezhető);
vaníliafagylalt
A lisztet, vajat, zabpelyhet és cukrot kézzel alaposan összedolgozom, amíg egy morzsalékos állagú ~tésztát nem kapok. Nem kell összeállnia.
A tetszőlegesen kiválasztott gyümölcsöt – a mostanában kipróbált körte és szilva mellett biztosan jól működik almával, barackkal, mag nélküli szőlővel, bogyós gyümölcsökkel, de én valószínűleg ki fogok próbálni például egy sütőtökös-valamis verziót is valamikor – megmosom, szükség esetén megtisztítom és a tervezett sütőformám aljára darabolom. Meglocsolom egy kevés mézzel, megszórom a fűszerekkel (én a szegfűszeget ügyesen leőröltem hozzá a csodálatos negyvenéves osztrák kávédarálón) és egy lehelletnyi sóval, picit átforgatom-összekeverem, majd nagyjából egyenletesen rászaggatom-morzsolom a lisztes-zabpelyhes keverékkel. Mehet az egész a 170 fokra előmelegített sütőbe, ahol kb 40 perc alatt aranybarnára sütöm. Akkor van kész, ha a gyümölcs izgatóan fortyog, a morzsa pedig picit megpirult és roppanósra sült.
Lehetőleg szinte forrón, de legalábbis még melegen tányérra szedem – ez nem a szépen tálalható desszertek táborába tartozik, de amúgy azért rosszul sem néz ki, max kicsit borzaska –, majd mindegyik adag tetejére ültetek egy helyre kis vaníliafagyi-gombócot (az nem házi, nézzétek el nekem, de legalább jóféle). Gyorsan kiviszem és annál is gyorsabban megesszük.
Akkor az igazi, ha a gyümölcs még kicsit gőzölög, a fagyi tökéletesen hideg, a kanálon pedig egy selymes kavalkádba keveredik össze a meleg és fűszeres gyümölcshús a hideg fagylalttal, hogy a végén a roppanós morzsa teremtse meg a tökéletes egyensúlyt. Nem mondom, hogy nem fogom még tökéletesíteni a saját crumble-mat, vannak ötleteim, de igazából ez már így is egy izgi, és közben gyakorlatilag elronthatatlan és kevés munkát igénylő édesség. Meleg őszi napokra tökéletes komfortdesszert.
Elkészítési idő: 10 perc + kb. 40 perc sütés



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése