Desszertidő

Ahogy a múltkor is említettem, nem zabáltuk ám fel egyetlenegy kajához PL tsodás áfonyalekvárkát, futotta belőle egy kis desszertre is. Mint tudjátok, én fényévenként (igen, tudom, hogy az távolság, de haggyuk most...) egyszer ha desszertet csinálok, de az az érzésem, hogy gyakrabban kellene ilyesmit elkövetnem, mert ez a mostani is fényesre sikerült :D Jó na, inkább frissítően savanykás lett, nem annyira édes, de azért finom volt, igazán ;)

Amit a marhanyelv elbőgni restell...

Nos hát túl vagyunk a világ leghúzósabb augusztusán - aperitifként egy Kultivál, ahol utolsóelőtti nap derül ki, hogy képzést kell tartanom, főételnek egy középiskolás tábor, ahol harminc nyüzsge fiatalt kellett elterelgetni valahogy, desszertként pedig egy Magyar Napok, vegyesen munkahelyi és hobbimunkahelyi programkákkal (összesen tizennégy programban volt benne a mancsom öt nap alatt...). Szóval asszem, érthető, hogy hétfőn kidőltem, mint egy zsák, és kb végigaludtam az egész napot - estére pedig ezt a fincsiséget dobtam össze Férjnek, jutalmul, hogy kibírta ezt a hónapot (is) velem :D És lévén, hogy a KMN-es programot egy szupperül sikerült Szamárfül-előadással zártuk, azt hiszem, nem kell magyaráznom a címet sem (akinek mégis igen, az keressen rá a címre, olvasson vagány verset és röhögje könnyesre magát ;) )

A recept, ami beutazta a Kárpát-medencét

(és szó szerint, mert végig nálam volt a cetli...)
Szóval úgy történt a dolog, hogy én tiszta ügyesen megírtam ezt a bejegyzést, aztán hipp-hopp, jött egy netszünet, és az egész elszállt a 'csába. Tudom, tudom, ez már két hete volt, és nem, valóban nem tartott két hetet a netszünet. Egy sor beszámoló következik.

Édesemnek édesen

A hűtő átmeneti lebetegedése arra is jó volt, hogy a régóta halasztgatott majd-megcsináljuk-kaják most hirtelen muszáj-megcsinálni-kajákká léptek elő. Ez is ilyen :)