A hetedik

A hetedik

Épp tegnap volt egy hónapja annak, hogy az évfordulónkat ünnepeltük... Kicsit hihetetlen, de már hét éve boldogítjuk egymást kedvenc Főkóstolómmal. Néha sokkal többnek tűnik, néha úgy, mintha tegnap lett volna, de mindig-mindig jó :)
Ünneplésképpen persze vacsorázni mentünk, mert az egyik legjobb ajándék az, ha nem kell főzni-mosogatni ahhoz, hogy finomakat együnk. És hát amúgy is tartozunk valami kis étteremkritikákkal a blognak :)

Csak tetszhalál

Szervusztok, Kedveseim!

Igen, tudom, kegyetlenül eltűntem mostanában, és mélységesen szégyellem is magam, hogy így se szó-se beszéd magatokra hagytalak. De szokás szerint van mentségem :)
Az elmúlt pár hetem-hónapom hihetetlenül, elképzelhetetlenül, felfoghatatlanul zsúfolt volt. Már a karácsonyi készülődés is eléggé felpörgette az életemet a munkáim mellett, de az semmi volt a januárhoz képest, ekkor ugyanis még szesszióztam is amellett, hogy nagyjából az összes projektet és a hozzájuk kötődő pályázatokat mostanában kellett leadni. Viszont ami jó hír, hogy az elmúlt bő fél év munkája kezd beérni lassan, és talán a ködös jövő is tisztulni fog hamarost :)

Öt éve már, egy szép, februári napon...

... összetalálkoztam Férjjel, aki akkor még nem hogy Férj, de Barát sem volt (hogy a főkóstolásról már ne is beszéljünk...). Tényleg szép, napsütéses februári nap volt, pont egy héttel valentin nap előtt, és Kupidó teljesen biztonságosan gyakorlatozhatott - merthogy éppen íjazni voltunk a Teológia hátsó udvarán.