A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: laska. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 16., csütörtök

Óda a főzéshez

Tudtátok, hogy ha minden posztomat béfejeztem volna, a múltkori bejegyzés pont a háromszázadik lett volna? Nem tudtátok, persze hogy nem tudtátok, mikor én sem tudtam. Meg ugye ti a félbe-szerbe maradt piszkozat-posztokról nem is tudtok, sem a ritka szabad pillanatokban előre megírt anyagokról, sem a százmillió cetliről, amit a főzések után hónapokkal próbálok összepászítani az ezermillió fotóval s az emlékekkel, hogy mit is csináltam úgy s mit másképp, mint az a cetlin szerepel... De jól is van ez így, ti csak lássátok a szuper kajákat, inspirálódjatok a könnyednek tűnő receptekből, s higgyétek el, hogy a főzés csak jól sikerülhet, s hogy a fotókon látható minden elem pont úgy volt tervezve és tökéletes. Ja, hogy ezt már ezzel a felvezetővel elrontottam? Upsz, bocsánat.


2018. február 27., kedd

Nálatok is jártak maradék?

Azt hiszem, ez az első alkalom a blog több, mint hat éves életében, hogy úgy írok meg egy posztot, hogy még a számban érzem az adott vacsora ízét. Általában ilyenkor max papírra firkantom le gyorsan a receptet, hogy - gyakori posztolásaimnak megfelelően - tíz hét múlva is tudjam, mit is kotyvasztottam, de most, mivel amúgy is piszkált a lelkes angyalka a bal vállamon, hogy posztolni kéne, úgy döntöttem, hogy így éjszakásan megosztom veletek ezt a mai csodát. Merthogy megint megvan a legújabb kedvenc receptem :D



2017. szeptember 6., szerda

Amikor az élet homlokon csókol

Képzeljétek el, hogy miután hosszú-hosszú ideig senyvedtek egy gödörben, és már nem is bíztok abban, hogy kijuthattok onnan (meg a kiművészkedett körmötök is letörött), egyszerre csak minden oldalról bezuhognak a mentőkötelek. Ti meg kimásztok a fényre, és rájöttök, hogy a kötelek nem csak a gödör szájáig értek, hanem végtelen magas létrákban folytatódnak odafent.



2015. december 31., csütörtök

'16

ok, hogy ezt főzzétek először az új évben: 1, finom, 2, egészséges, 3, bár időigényes, de nem bonyolult, 4, finom, 5, ... Na jó, nem tudok felsorolni tizenhat okot. De azért megéri elpepecselni ezzel a kis kajácskával :)


2014. március 1., szombat

Képzeljétek el,

hogy egy hosszú nap vége felé jártok, az ég borús volt, pedig már éppen ideje lenne, hogy itt legyen a tavasz, fáradtak vagytok és kimerültek, és persze éhesek. Na, mit csinálnátok ilyenkor?



2014. február 20., csütörtök

Egy kicsit innen, egy kicsit onnan...

Valamikor régen, amikor még a Kétágúval szembe jártunk barátkozni, meg próbálni, meg egyéb fasza dolgokat csinálni, volt egy kedvenc receptünk. Egyszerű volt, gyors és nagyon finom, és még úgy is ki tudtuk fizetni a hozzávalókat (lévén akkor még nagyon csóró alig-egyetemisták), hogy hatan-nyolcan ültük körbe az asztalt.



2012. szeptember 11., kedd

Házi tészta

Hát ennek is eljött az ideje... elkészült az első házi készítésű laskám. Finom lett :)


Házi ravioli párizsi-töltettel

Hozzávalók: kb 10 dkg liszt, 2 tojás, só, párizsi, tejföl, sajt, paradicsom (koktélparadicsom)

2012. május 31., csütörtök

Rakott laska, tepsis hús - frissítésben egy bónusz recepttel :)

És megint érkezett egy jókora adag fagyasztott étel, jó része kedves anyósoméktól. Természetesen megint akadt darált juhhús, úgyhogy kénytelen voltam megmozgatni kis szürke agysejtjeimet és kitalálni valami újat, finomat, érdekeset - hát ez lett...

Ez azért, hogy látsszon, milyen guszta...