A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tortilla chips. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tortilla chips. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 3., szombat

Akkor jó a majális, ha az ember kajál is.

Eshet az eső, elmaradhat a ki- meg egyéb vonulás, de azért a májuselsejéhez is, mint minden egyéb ünnephez nálunkfelé, hozzátartozik a - maradjunk ebben, mert a legtöbbször ez a jellemző - zaba. Mi természetesen nem zabáltunk, hanem szépen és illedelmesen faltunk fel majdnem mindent, amit kipakoltam az asztalra. Négyen az elvileg hat személyre elegendő adagot :) Mellette persze folyt a Rejtő, meg a Catan, meg azért a sör is, mert az úgy jó. (És igen, miccset is terveztem, de aztán sehogy sem akart összejönni a megvásárlása, úgyhogy az elmaradt a következő majálisra, amikor remélhetőleg már valahol a zöldben fogunk sütögetni.)


2013. november 9., szombat

Mert velünk sosem történik semmi

Pont a múlt héten panaszkodtam a Zuramnak, hogy mennyire nem történik semmi velünk. Aztán kicsit utánaszámoltunk.
1) múlt hét hétfőn eljött R.bátya vacsorázni.
2) kedden érkezett Ernő, itt lakott csütörtökig
3) pénteken nekiindultunk világítani, csak úgy, fél Erdélyben
4) következő csütörtökön, vagyis tegnapelőtt jött Rita barátnénk Pestről, meg Ernő, úgyhogy már négyen lakunk kedvenc garzonunkban, és persze eszünk meg iszunk rendesen (mérték a vödör... vagy legalábbis a flakon :P)
Csak soha ne történjen ennél kevesebb :)

2012. június 30., szombat

Barátok, nyár, sör... mi kell még?

... például egy kis harapnivaló. Az összejövetel egyik apropója az volt, hogy Ernő barátunk készült hazafele a  nyárra, a másik (még nekünk is meglepetés-szerű), hogy Ovidiu barátunk pedig befutott Kolozsvárra öt hónap Hollandia után. No meg már amúgy is nagyon rég volt nálunk bármiféle hepaj, úgyhogy gyorsan megragadtuk az alkalmat :) Sok mindent nem akartam erre az estére, csak egy kis harapnivalót az elengedhetetlen Temesvári mellé - hát ez lett.

Tortilla chips (első változat, a második még tesztelésre vár)

Hozzávalók: 20 dkg kukoricaliszt, 10 dkg búzaliszt, 1 kk só, kb 150 g olvasztott vaj, 1 dl meleg víz, pici bazsalikom.