Mint nálunk szokásos, másként voltak tervezve a kaják, az igazi sorrend úgy lett volna, hogy sós falatka - töltött tojás és kosárkák, aztán tíz körül a csülök, majd éjfélkor a májas kosárka (amiről a menükártya megírása után derült ki, hogy nem liba, hanem kacsamáj van a dobozban, csak rosszul emlékeztem - de attól még finom volt :D ), végül pedig a torta és a kekszek keksze. Aztán Robi szokásához híven késett annyit, hogy éjfél előttre csak a falatkák fértek be, vagyis éppen be lehetett volna cakkozni, hogy minden beférjen, de nem dagadtra akartuk enni magunkat, hanem kiélvezni az ízeket. (És sikerült is, mindenki jóllakott, de senki nem telt el, még én sem éreztem, hogy mindjárt kipukkadok, pedig az nálam szokásos ilyenkor. És ittunk is hozzá rendesen, bár nem kóstoltunk végig mindent a menüről, de azért csak kevergettünk egy kicsit, mégsem kómával meg fejfájással kezdtük az újévet :) )
Naszóval vendégvárónak ezek a falatkák kerültek ki a szépen elrendezett asztalra (miután hatvanszor köröztem az asztal körül a kezemet tördelve, hogy jajistenkém, nincs egy rendes terítőm). Az egyik, a kicsi sós, az családi süti nálunk - őszintén már nem emlékszem, kitől tanulta Édsanyám, de amióta az eszemet tudom, van otthon ilyen kis sós cucc ünnepekkor. Azért, mert finom. Meg mert egyszerű.
