Rutintalanság

Nesze nekem jövő hét, de hát kellett nekem ígérgetni, ugye. Persze ilyen az, amikor nincs rutin.

Miután március elején újra hazakerültem, hirtelen úgy bepörgött az élet, hogy csak kapkodtam a fejemet. Rendezvények, fellépések, közben munka és még egy kis munka, kézműves megrendelések, és néhanapján egy-két ünneplés, szülinap, húsvét, ilyenek. Az lett, hogy észre sem vettem, és megint két hónapra előre betelt minden hétvégém is. Jó volt ez, persze, de hát közben azért tudom, hogy igencsak vigyázni kéne a stresszel, túlhajtással, és végül is felépülőben voltam-vagyok, szóval a mindennapi betevőt is eszerint kellett válogatni. Meg tervezni. Meg megfőzni...

Alapanyagokkal suttogó

A hétvégén nem akartam főzni. Pontosabban nem akartam semmi extrát csinálni – az elmúlt hetekben kimenőztem magam, meg amúgy is volt dolgom elég (péld'ul, bár még messze nincsen kész, de azért egy rend bögrével felavattam az új műhelyt). Gondoltam hát, nem kezdek el én most megint nemtudommekkora főzést tervezni, inkább eszünk valami kicsit (és legalább rendesen betartom az étrendemet), és egyet ejtőzünk, játszunk este. Nos, végül is az is lett, de...

Szépségek céklaporban

Amióta az eszemet tudom, lenyűgöznek a szép, esztétikus tálalások, az izgalmas, szemet gyönyörködtető ételek. A nagy blogforradalomkor (értsd: a 2000-es-2010-es években, amikor minden bokorból kihajtott egy gasztroblog, persze, én is ennek a kései vadhajtása vagyok) leginkább azokat a blogokat figyeltem áhítattal, amelyeken szépen készített, szépen tálalt és persze szépen fotózott ételeket mutatott be az egyszeri blogger, akit külön csodáltam (és gyakran irigyeltem), ha szép étkészlettel, izgalmas tállal, különleges deszkával vagy egyéb kiegészítővel bírt, hogy igazán látványos fotókat készíthessen. És bár most éppen nem múló élvezettel olvasom a teljesen képnélküli Váncsa-féle Lakomát, ahogy hasonló örömmel és áhítattal forgattam a Bűvös Szakácsot is, az izgalmasabb ételeknél mégiscsak jobban szeretem, ha látom is, nem csak olvasom az eredményt. Ez igazából nektek azért jó, mert így ti is kaptok egy csomó képet az én kajáimról, ami remélem, nektek is hasonló örömeket okoz.

A tizedik év

Érzem a pressziót, oké, oké, tessék, itt vagyok.

Nem tudom, mi történt az elmúlt időszakban a fészbuk algoritmusával, de valahogy nagyon felkapta az én kis blogom mégkisebb oldalacskáját, mert naponta kapom az értesítést, hogy új és új kedvelők érkeznek az oldalra, pedig szeptember óta egy árva posztocska sem sikeredett megszületni. Node most – nem mintha amúgy nem terveztem volna erre járni – ez a folyamatos szelíd emlékeztető csak rávett, hogy nekiüljek posztolni egyet, meghálálandó a még ismeretlen oldalkövetők előzetes jóindulatát. Szóval: köszi.