Egy egyszerű, hétköznapi vacsora

Mert mi tudunk élni... 
Szeretném azt mondani, hogy mióta Rita elment, csak punnyadunk, meg hogy kipihentük annak a hétvégének a fáradalmait, de az nem a mi stílusunk lenne. Férj ügyesen elment minden nap dolgozni (még most sem értem egészen, hogy hogy bírja a napi - utazásostul-mindenestül - tizenkét órát), és azért én sem tengtem-lengtem, szerveztem koncertet, meg gyűltünk, meg rádióztam, meg írtam, meg... hát, meg végül sikerült elpakolnom a matracokat és paplanokat, amiket még Ernőék használtak :P És miután a tegnap hosszú estém volt (majdnem beszélgettem Bródyval), de mire hazaértem, Férj nagyon kedvesen elmosogatott, pedig igen sok cucc maradt a pita után, szóval akkor úgy gondoltam, hogy kéne már készíteni valami igazán finomat.
Meg azért is, mert szerdán megint gyűlünk, csütörtökön meg kitudja, mi lesz, szombat-vasárnap pedig valószínűleg hajnalig fogok dolgozni a salsafesztiválon, úgyhogy legfeljebb reggelit készíthetek majd. Ja, hogy kihagytam a pénteket? Igen, mert pénteken Aletta jóvoltából vacsorázni megyünk - azért muszáj megünnepelni, hogy Férj épp egy fél éve lett Férj :D

Kedvencünk, a spenót

... no meg a halacska. A múltkori adagból maradt még egy kicsi hal és már régóta vágytam egy kis zöldre - így lett.