A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 12., szombat

Az utolsó vacsora

Bár lehetne ilyen analógiákat találni a jelenlegi elfoglaltságaim között, de nem a Jézus-féle utolsó vacsorára gondolok, hanem a mi évzáró vacsoránkra a nyár beköszönte előtt. Mert ugye nyárára még inkább elhagynak bennünket a barátaink :P

2014. május 3., szombat

Akkor jó a majális, ha az ember kajál is.

Eshet az eső, elmaradhat a ki- meg egyéb vonulás, de azért a májuselsejéhez is, mint minden egyéb ünnephez nálunkfelé, hozzátartozik a - maradjunk ebben, mert a legtöbbször ez a jellemző - zaba. Mi természetesen nem zabáltunk, hanem szépen és illedelmesen faltunk fel majdnem mindent, amit kipakoltam az asztalra. Négyen az elvileg hat személyre elegendő adagot :) Mellette persze folyt a Rejtő, meg a Catan, meg azért a sör is, mert az úgy jó. (És igen, miccset is terveztem, de aztán sehogy sem akart összejönni a megvásárlása, úgyhogy az elmaradt a következő majálisra, amikor remélhetőleg már valahol a zöldben fogunk sütögetni.)


2014. március 15., szombat

lettem én - meglepetés

Tegnaphoz huszonnégy éve kegyetlenül bőgtem, és valamikor akkoriban kóstoltam életem addigi legjobb kajáját. Most meg én  készítettem teljes és gazdag menüsort, 


2014. január 15., szerda

Ragozzunk: pogácsom, pogácsod, pogácsa

Nemrég jöttem rá, hogy ahhoz képest, hogy régebben mennyi pogácsát gyártottam, mostanában (lásd az elmúlt évben) gyakorlatilag nem készült nálam ilyesfajta falatozni való. Pedig a pogácsa jó, a pogácsa finom, és még nem is olyan nagy ördöngösség elkészíteni. Aztán most kedves Szüléim hoztak egy zsák pityókát, meg betévedtem Limara pékségébe és ott szembesétált velem egy burgonyás kőttpogácsa, és úgy éreztem, hogy az elmúlt napok munkája meg hírei meg mindenbaja után megérdemeljük azt az íz- és kalóriabombát, amit ez a pogi adhat. (((nem hiszem el amúgy, hogy a blogger helyesírás-ellenőrzője nem ismeri a "kőttes", de még a "blogger" szót sem, a "pogit" viszont igen...)))
Szóval kőtt, vagy az én emlékeim szerint kőttes tészta, benne rengeteg krumpli, meg egy adag margarin, vagyis inkább vaj... Meg az a bizonyos titkos összetevő, amit az unoka csillogó szemmel kérdez a nagyitól, hogy "ugye a szeretet?"... Nem, zsír :)*


2014. január 2., csütörtök

Éjfél előtt

Mert ígértem valami előételeket...
Mint nálunk szokásos, másként voltak tervezve a kaják, az igazi sorrend úgy lett volna, hogy sós falatka - töltött tojás és kosárkák, aztán tíz körül a csülök, majd éjfélkor a májas kosárka (amiről a menükártya megírása után derült ki, hogy nem liba, hanem kacsamáj van a dobozban, csak rosszul emlékeztem - de attól még finom volt :D ), végül pedig a torta és a kekszek keksze. Aztán Robi szokásához híven késett annyit, hogy éjfél előttre csak a falatkák fértek be, vagyis éppen be lehetett volna cakkozni, hogy minden beférjen, de nem dagadtra akartuk enni magunkat, hanem kiélvezni az ízeket. (És sikerült is, mindenki jóllakott, de senki nem telt el, még én sem éreztem, hogy mindjárt kipukkadok, pedig az nálam szokásos ilyenkor. És ittunk is hozzá rendesen, bár nem kóstoltunk végig mindent a menüről, de azért csak kevergettünk egy kicsit, mégsem kómával meg fejfájással kezdtük az újévet :) )
Naszóval vendégvárónak ezek a falatkák kerültek ki a szépen elrendezett asztalra (miután hatvanszor köröztem az asztal körül a kezemet tördelve, hogy jajistenkém, nincs egy rendes terítőm). Az egyik, a kicsi sós, az családi süti nálunk - őszintén már nem emlékszem, kitől tanulta Édsanyám, de amióta az eszemet tudom, van otthon ilyen kis sós cucc ünnepekkor. Azért, mert finom. Meg mert egyszerű.


2011. december 29., csütörtök

Karácsonyra készült finomságok

Mint ahogy a tegnap is írtam, pár aprósággal készültem csak karácsonyra. Minthogy a Kedves hazament, én pedig nem vagyok édesszájú, inkább a sós apróságokkal foglalkoztam, valamint (az ajándék részeként) egy fincsi hagymás kenyeret sütöttem a nővéremnek. Íme a receptek: