Hali! Van még ott valaki?

Néha elábrándozom azon, hogy milyen lenne az élet, ha csak olyan, szívemnek kedves dolgokat kellene csinálnom, mint a főzés, kézműveskedés, nem kéne rohanni sehova, nem kéne dolgozni menni se pénzért, se önkéntesen... De aztán itt meg is akadok, mert igazából nem tudom elképzelni. 

Mint pedig az elmúlt fél év rengetegsok posztjából látszik, megcsinálni sem tudom, hogy legalább néha, csak úgy, egyszer-egyszer leüljek a hátsófelemre, és ne rohangásszak mindenfelé, mint mérgezett egér a stelázsiban. Szóval bocsi az elmúlt hónapok kihagyásaiért, bocsi a következő hónapok esélyes kihagyásaiért – de most tartsatok velem egy kis főzőcskére ;)

Életlecsó

Öhm, boldog új évet, kedveseim :) 
Képzeljétek el, még élünk. Kicsit rohanós ez az élet, kicsit sokfeleszakadós, de a miénk. És az igazság az, hogy lehetett volna már poszt ebben az évben, de fennmaradó nemdolgozós perceimben én szemtelen módon lecsuktam a gépet, odakuckóztam Férj mellé, és csak voltam.

Amikor az élet homlokon csókol

Képzeljétek el, hogy miután hosszú-hosszú ideig senyvedtek egy gödörben, és már nem is bíztok abban, hogy kijuthattok onnan (meg a kiművészkedett körmötök is letörött), egyszerre csak minden oldalról bezuhognak a mentőkötelek. Ti meg kimásztok a fényre, és rájöttök, hogy a kötelek nem csak a gödör szájáig értek, hanem végtelen magas létrákban folytatódnak odafent.

P, mint problémamegoldás. Meg mint paprikakrém.

Boldog új évet, kedveseim!
Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter  - nekünk igen, köszi itt is, nonstoposok, bár a hajnali utolsó kör székely ektivitit lehet jobb lett volna kihagyni - és sok-sok új energiával fogtatok neki az új évnek. Meg azt is remélem, hogy így az első hónap végefelé még maradt is belőle.

Jó találmány ez a tavasz

Például azért, mert véééégre süt a napocska. Meg azért, mert kezd melegedni, és ki lehet csüccsenni a szépen kitakarított erkélyre beszélgetni, meg vízfestékes képeket festeni, meg blogot írni, és a mai szép és meleg idő következtében még vacsorázni is, de azt majd csak később. És bár igaz, hogy a mai piknik nem jöve össze (holnap is van nap, nem?), azért most nagyon boldogságosan vagyunk.

Mehet bele minden?

Sajnos a gyorskajáldáknak megvan az a rossz szokása, miszerint nagyon-nagyon jó illatokat eregetnek a levegőbe, hogy az ember fia és lánya elcsábuljon tőle. De mi erősek vagyunk, és inkább elkészítjük magunknak.
Vasárnap este, hazaértünk Szamosújvárról, Férj lement misére, de előtte még megbeszéltük, hogy akkor gyorskaja lesz, itthonról. Igaz, így annyira nem gyors - nekem, de végül is neki nyitott az Itthon gyorskajálda :)
Az alap a múltkori pita volt, csak duplázva az adagot, mert azok elég picikék voltak (akkor nem mondtam, mert nem akartam beismerni, hogy én is elronthatok valamit, de azért tényleg kicsik voltak. De finomak :) ). De ha már a beismeréseknél tartunk: NE hagyjátók fél óránál tovább a buckókat, mert túlkelnek, és NE felejtsétek el kinyújtani őket sütés előtt. Ezeken kívül egész jó lett a mostani :P

Tavaszváró kenyértekercs, avagy hogyan használjuk fel a megszikkadt kenyeret

Bár most éppen elég borongós az idő, az elmúlt napokban úgy sütötte a napocska Kolozsvár szürke blokktetőit, mintha ki akarná őket rügyeztetni. Ha pedig napsütés és tavasz-illat terjeng a levegőben (nálunk megspékelve a tömbház alatti pékség frissensült kenyereinek csodás illatával), akkor az ember lányának kedve támad zöldséget zöldséggel enni. Nos, ezt a vágyat kellett formába önteni - úgy, hogy az ember lányának legkedvesebbik Párja is fogyaszthatónak ítélje a menüt :)
Minthogy az óriás-adag fánk szépen beosztva fogyogatott, a kenyér valahogy kimaradt a tegnapelőtti-tegnapi menüből (és milyen csodás is volt: néhány finom fánkocska egy nagy csupor tejjel reggelire...), ez viszont a drága kenyerünk megszikkadásával járt. Sebaj, gondoltam, kifogok rajta - és összekötendő a kellemest a hasznossal, elkészítettem ezt a roládot: