Mert az indiaiak tudnak valamit

Hosszú nap, munka, meg előadás, meg Férjnek is munka, meg tél van és köd és még a hó sem hullt le, hogy legalább az tegye egy kicsit vidámabbá a napokat. Meg persze már öt órakor sötét van, és az ember lánya csak akkor tud felengedni egy picit, ha otthon ülhet, kivételesen nem a gép előtt, és karácsonyi dekorációt gyárthat mindenféle kidobásra ítélt anyagból. De erre sajnos nem jut mindennap idő.
És attól, mert én morci vagyok, hogy már megint sötét van és köd és izé, attól Férjnek még kellene valami vacsora, ha hazaér, és már napok óta melegszendvicsen élünk, úgyhogy az sem lesz jó.
Körülnéztem a konyhában, meg a hűtőben, aztán nagy sóhajtva leültem, hogy akkor most mit is csináljak. Aztán eszembe jutott, hogy mennyire jól találna a salátamaradékhoz egy samosatészta, meg hogy úgy amúgy is, milyen rég ettünk samosát. És hogy az pont milyen jó lesz ma estére.

Mire jó, ha az ember átköltözteti a blogját?

Hát például arra, hogy belenézegessen a régi receptekbe - amikről annak idején azt mondta, hogy ez állandó vendég lesz az asztalon, de aztán talált másat, és soha nem készítette újra egyiket sem - és találjon olyan gyöngyszemeket, amik csodásan fel tudnak dobni egy-egy kómás napot.
Na jó, az igazság az, hogy nem én találtam meg kedvenc rántott kockasajtos ötletünket, hanem Férj, és már egy pár napja rágta a fülemet, hogy ez milyennagyonjó lenne, ha elkészülne újra. Úgyhogy szépen fogtam magam, leriszáltam a Kerfúrba és vásároltam két doboz sajátmárkás kockasajtot, egy sonkásat meg egy simát. Aztán hazajöttem, és abban a boldog tudatban kezdtem el kádat sikálni, hogy most már mindenem megvan egy finom vacsorához.
Ezt a receptet egyszer már mutogattam Nektek, most csak a köret változott (saláta, paradicsomból meg uborkából, murokból meg kukoricából, meg még egy kis borsóból, nyakonöntve balzsamecettel), na meg az, hogy nem sütöttem túl a sajtocskákat.
Szeressétek, me' finom és eccerű :)