A panelen túl

Nem tudom, miért, de mindig is odavoltam a tömbházakért. Talán azért, mert mindenki szidta őket, hogy csúnyák, koszosak, élhetetlenek. No, az élhetetlenségen nem tudtam segíteni, de a szépet igyekeztem meglátni bennük.
Nyilván nem az abszolút kocka, egy ajtó-egy ablak blokkokról beszélek (bár mi is ilyesmiben lakunk, és tudnék mit kezdeni ezzel az épülettel is), hanem azokról, amikben azért van egy kis csel, egy kis izgalom, kikandikál a szürke felszín mögül a rejtett rafinéria. És ha vesszük a fáradságot, és figyelmesebbre nyitjuk a szemünket, igazi kincsekre bukkanhatunk. 

(Amúgy azt is elárulom, hogy ez a lépcsőforduló ihlette a Kolozsváros-posztokat egy pár évvel ezelőtt, mikor E. barátunkkal jártuk a környéket.)

Gyönyörű, csigalépcsős lejárat a Monostor egyik (amúgy is jól átgondolt, újszerűen tervezett) komcsi blokkjában.

Vágott verzió

Valamikor régen, amikor éppen megszűnt az aktuális munkahelyem, ami kielégítette a grafomániámat, önkárpótlásként nekifogtam felturbózni a blogot, és az alapok - lásd receptek - mellett mindenféle egyebet, kreatívot meg Kolozsvárost feltölteni. Aztán ahogy múlt az idő, és én megint besűrítettem az életemet, mint a szőlőmártást tegnap este, ezek a pluszok kezdtek elmaradozni (sőt, az alap is kezdett elmaradozni, khmm...). Ma viszont - hazamenni nem lévén kedvem - sétáltam egy jót az októberi szép napsütésben, megláttam egy éneklő háztetőt a Kossuth utcán, és eszembejutott a Kolozsváros-projekt.

Sajnos azt nem tudom ígérni, hogy megint lesznek nagy Kolozsváros-posztok, mert az nagyon sok meló: tervezetten kell elmenni sétára, kiválasztani egy házat, azt keresztül-kasul fotózni, aztán válogatni és szerkeszteni a képeket, utánakeresni a ház adatainak... Viszont én ettől függetlenül szeretném megmutatni, hogy milyen szép ez a város, még egy munkás csütörtök délutánon is. Úgyhogy - miután már a technika is adott kedvenc munkahelyem jóvoltából - kitaláltam az 1perceseket, mert ebben a formában meg tudok mutatni egy-két képet alkalomadtán anélkül, hogy túl sokat kellene készülnöm rá.
Íme a mai: a Kossuth utca egyik helyre kis épületének homlokzata. Ugye, milyen szépen dalolnak azok a sárga tetőgerendák? :)

És akkor már egy kis játékra is hívlak benneteket: ha bármi eszetekbe jut - adatok az épületről, személyes történetek, tényleg b á r m i - akkor írjátok meg itt lentebb egy kommentben :)

Régi ígéretek

Valamikor, hetekkel ezelőtt beígértem nektek a monostori úti rendház képeit, másnapra. Másnap aztán valahogy más képek kerültek a kezembe, úgyhogy akkor beígértem a rendházat a következő csütörtökre. Aztán valahogy nem akart eljönni az a csütörtök. Eddig.

Reneszánsz vagy nem reneszánsz?

Természetesen nem az. (Azt ugye már amúgy is mindenki tudja, hogy ha egy címben eldöntendő kérdés van, arra a válasz mindig nem. Kivéve, mikor igen.) Ez a ház biztosan nem reneszánsz, még csak nem is műemlék, ahogy láttam, ettől függetlenül, hogy is mondjam, érdekes :)

És minden sarkon vannak házak...

Ha sütne megint a nap, akkor nagy valószínűséggel ismét kiülnénk egyet a Fő térre, gyönyörködni egyet. És akkor ismét megakadna a szemünk ezen a házon.

A ház, amiben élnék (az egyik)

Az igazság az, hogy elég sok ház van Kolozsváron, amibe bármelyik pillanatban beköltöznék. (Nyilván a nekünknek épülő házba költöznék be a legszívesebben, minél hamarabb....) Ezt a házat már többször nézegettem, de csak az utcafrontról, és már úgy is tetszett - na de amit oldalról mutat... Szóval sétáltunk, láttunk, és nagyon szívesen visszamennénk, kulccsal-mindennel együtt ;)

Értünk szép

Hosszú ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy nem csak a kajáinkat szeretném megmutatni/elraktározni, hanem az élményeinket is. Ezért kezdtem el a tavaly kézműves-kreatív dolgokat meg "meséket" is megosztani veletek. Most megpróbálok továbblépni :)