Értünk szép

Hosszú ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy nem csak a kajáinkat szeretném megmutatni/elraktározni, hanem az élményeinket is. Ezért kezdtem el a tavaly kézműves-kreatív dolgokat meg "meséket" is megosztani veletek. Most megpróbálok továbblépni :)

Valamikor, úgy egy-másfél éve (valamelyik nálunk töltött szessziója alatt) bóklásztunk egyet E-vel itt a környéken, és megmutattam neki egy nagyon izgalmas és meglepően szép lépcsőfordulót az egyik blokk aljában. Emlékszem, még mondtam is, hogy az ilyenek miatt szeretem annyira ezt a várost - nyilván, mint építészeti közeget, bár én mindenféle közegként szeretem -, és sajnálom, hogy a legtöbben hiába élnek itt éveket vagy évtizedeket, mégsem veszik észre ezeket az apró csodákat. Valamikor akkor kezdett el motoszkálni bennem az ötlet, hogy próbáljam meg megmutatni, miért is tartom olyan szépnek ezt a várost.

Ezután hosszú hónapokon át alakult bennem az egész, gondolkoztam a formán, a téren, a megfogalmazáson. Rengeteg pro érvem volt, hogy miért is kéne nekikezdeni, de akadt jó pár kontra is - ez nyilván sokkal több időt emészt fel, mint a receptes blog; így sem vagyok biztos benne, hogy rendszeresen tudok posztolni, és még sok más egyéb is. Aztán a nővérem kiköltözött Pestre és elkezdett egy kvázi várostörténeti blogot írni Budapestről, és azt nézegetve megkaptam a szükséges végső lökést, hogy gyakorlatba ültessem nagyratörő terveimet. Nekikezdtem rendszeres időközönként posztolni, alaposabban megtervezni a blogot, és végül a napocska egyre erőteljesebb hívására rávettük magunkat a rendszeresnek tervezett sétákra is, amik egyrészt testileg-lelkileg felüdítenek, másrészt pedig kiváló alapanyagot szolgáltatnak a Kolozsváros témájú bejegyzéseknek :)
Most tehát, miután több, mint egy hónapon keresztül teszteltem magam, hogy mennyire tudok pontos lenni a bejegyzések terén (tessék nyugodtan visszanézni, több, mint négy hete rendszeresen közlök valamit kedden, csütörtökön és szombaton, és ettől a kisebb balesetek sem tántorítottak el), megint alakítunk egyet a stukstúrán: a csütörtöki napot a városnak, vagy a kirándulásainkon szerzett gyönyörűségeknek, vagy a kreatív cukkoknak szentelem. Ne féljetek, azért nem fogunk átalakulni várostörténet-bloggá, a kedd és a szombat még mindig a recepteké marad ;)

Most igazából az lenne az illendő, hogy azzal az épületegyüttessel kezdjem, amelyik kiváltotta a Kolozsváros posztok létrejöttét, de nem ezt fogom tenni. Még csak nem is valami kultikus, jellegzetes kolozsvári épület az első célpontom. Emlékünk sem kötődik hozzá erősebb - na jó, most már, hogy befotóztuk és megbeszéltük, nyilván akad egy pár emlékecskénk. Viszont évek óta ez a szürke, visszahúzódó épület az egyik kedvencem.
Talán azért, mert pont olyan, mint amilyennek Kolozsvár építészetét tartom. Távolról szürke, nagy, súlyos, és - főleg télen - komor. Ha viszont veszed a fáradtságot és megnézegeted, olyan csodás, rejtett kincseket fed fel, amiket nem is álmodtál. És bár évek óta nézegetem, még mindig tartogat meglepetéseket ;)

A ház a Jókai (Napoca) utca 3. szám alatti épület, történetileg nem sok mindent találtam róla. Azt tudjuk, hogy műemlék (a CJ-II-m-B-07438 kódszám alatt jegyzik), hogy valószínűleg a XVIII-XIX. században épült és hogy itt lakott egy Aurel Gurghianu nevezetű román költő, akiről - bevallom férfiasan - eddig még soha nem hallottam. Stílusát tekintve a brâncovenesc jegyeit viseli magán, meg még nem is tudom mit (aki tudja, írja meg, ez az egyik legkedvesebb stílusom, és nem tudom igazából, hogy mi is ez...), valamit, ami miatt annyira jellegzetesen tömörek és megbízhatóak ezek az épületek. Ha ember lenne, ez a ház egy megfontolt, az ötvenes évei végén járó, deresedő halántékú komoly úr lenne, a legapróbb részletekig ápolt és elegáns, de mégis markáns és erős. Olyan, akitől első ránézésre elönt a nyugalom, és a tudat, hogy amíg őt látod, minden rendben lesz. Távolról nézve erős és komor, de ha közelebb mész...

...ilyen csodákat fed fel.
Gyönyörködjetek :)

Ha azok a fránya drótok eltűnnének végre, mennyi rejtett csoda mutatkozhatna meg teljes valójában...

Nem annyira kecses, mint Júlia erkélye - viszont ezen nem csak tizen-, de nyolcvanévesen is el tudom képzelni magunkat.

Látjátok a még mindig rejtőzködő oszlopcsúcsokat az erkélykék között? Menj közelebb, és újabb csodákat mutat meg a ház.

Ez is olyan, mint a kábelek - nem azt mondom, hogy ne emlékezzenek meg a költőről, de tegyék mondjuk a házhoz kissé jobban illő módon... (de mi semmi esetre se feledkezzünk meg a kapu gyönyörű kovácsoltvas-indáiról!)

Torony, ablak, cizellált tetőszerkezet. A gagyi termopánt kihajítanám, de amúgy...

Még a csatornázást is be lehet tervezni az épület homlokzatába - most is szép a csatornázás, bár szerintem az eredeti még cizelláltabb volt.

És ha sikerült összeismerkedni a házzal, és elkezdtétek értékelni apró csodáit, akkor - mint ránk zúdult a márciusi meleg napsütésben - rátok zúdítom a teljes pompát. Figyeljétek a kapuk kecses ívét, a bejáratok fölötti gömbölyded idomokat, a robosztus kőtömbök között megbúvó csipkefinomságú mintázatokat, és vesszetek el a kedvenc házam rejtelmeiben :)

Ugye, milyen gyönyörű?