Hogy mennyire nem szeretek mosogatni, azt az én egyetlen Uracskám is tudja, és most át is vállalta a mosogatást úgy egy hétre, munka meg mindenegyéb mellett is. És én ezért elmondhatatlanul hálás vagyok neki. Még úgy is, hogy csak azért tette ezt a nagylelkű ajánlatot, mert én csúful leégettem a jobb kezem, így egy darabig nagy fehér kötéssel mászkálok, azzal pedig nyilván nehézkes a mosogatás. Mondjuk maga a fogás is nehézkes, és nem csak azért, mert nagy a kötés, hanem mert pont a hajlatba fröccsent fel az a fránya olaj, és emiatt nem bírom behajlítani a hüvelykujjamat. De végül is még jól állok: ötből csak két ujjam van gézbe bugyolálva... (Ne kérdezzétek meg, hogy hogyan gépelek: két napon keresztül pötyögtem ezt a bejegyzést, hogy ne csússzak meg a posztokkal...)
Na de ha már elmeséltem, hogy beolajoztam a kezem (olajozottan működnek nálunk a dolgok...), akkor elmesélem azt is, hogy minek a készítése közben történt a baleset. Az úgy volt, hogy csütörtökön lent voltunk vacsorázni Jóanyáméknál (szülinapot ünnepelni meg egyebek, és itt is köszönöm az ajándékokat :) ), s kaptunk tőlük egy kis finom sajtot meg valami sonkácskákat. Én meg gyorsan kitaláltam, hogy töltök velük valami husit vasárnapra, ha már ilyen szépen egymásra találtak. És mivel pénteken meg a Lehel főnökének szülinapi partiján voltunk, ahol találtunk egy csodálatosan finom bundájú rántott csirke-falatkát, hát gondoltam, kísérletezek egyet a bundán. Ez lett.
Sajttal-sonkával töltött csirke kekszbundában
Hozzávalók: csirkemell vagy comb, kicsontozva és lebőrözve, sonka, sajt (mondjuk trappista), liszt, tojás, prézli, nem túl édes fajta háztartási keksz, tejföl, só, bors, rozmaring
A csirkehús-filét megmosom, megtörölgetem és kicsit kipotyolom. A sonkaszeleteket egy teflonserpenyőben olaj nélkül egy kicsit átpirítom (ez el is hagyható, de így szerintem finomabb lesz, mert a húsban nem pirulna meg), a sajtot lereszelem. A háztartási kekszet elmorzsolom - maradjanak benne nagyobb darabok, de azért a nagyja legyen prézli állagú.
A filék belsejébe fektetek egy szelet sonkát, és egy kis reszelt sajtot. Felgöngyölöm, és a biztos tartás érdekében megtűzöm egy pár fogpiszkálóval. Én most nem fűszereztem külön, mert a belsejét megízesíti a szaftos sonka és a sajt, a külsejét pedig a bunda.
Az olajat odateszem melegedni. A tojást felverem (valószínű, hogy egy tojás nem lesz elég, erre készüljetek), hozzákeverek egy kanál tejfölt, sózom, borsozom, és teszek bele egy kiskanálnyi rozmaringot is. A lisztet és a kétfajta prézlit tányérra teszem. A husikat először lisztbe, majd tojásba forgatom, végül a sima prézlibe, majd megint tojásba és a keksz prézlijébe, majd rögtön teszem is az olajba, hogy ne legyen ideje átázni a kekszdarabkáknak. Gyakran forgatom, hogy ne is piruljanak meg nagyon, de süljön is át rendesen a hús.
(Végül a maradék prézlikből, tojásból meg lisztből masszát gyúrok, diónyi darabokra szaggatom, majd véletlenül úgy ejtem ki a kezemből az olajba, hogy a fél kezemet leégetem... ezt az uccsó részt inkább hagyjátok ki szerintem.)
Krumplipürét ettünk mellé, de azt már Férj csinálta meg, mert én a kezemet tartva káromkodtam körbe a lakást. Salátát is terveztem, friss paradicsomból meg miegymásból, de valahogy kiment a fejemből... De azért nagyon finom volt :) A panír nem pont az, mint amit pénteken ettünk, de jó úton indultam el a háztartási keksszel - majd még kísérletezek.
Képért pedig gyertek vissza egy hét múlva, mert pötyögni ugyan tudok bal kézzel, de a képszerkesztés olykor aprólékos, finom munkájára csak a jobb kezem képes.
Ápdét: ímé, a gyönyörűség, ami miatt most szenvedek (pontosabban a gyönyörűség mögött látszik, elmosódva a második képen, csak egy picikét, egy fránya golyócska - nna, amiatt szenvedek). Sajnos már kicsit kihűlt, mire odakerültünk, hogy fotózni tudjuk, így a sajtocska nem csordul úgy, ahogy neki kellene - de nézzétek el, annyira azért nem vagyok elkötelezett blogger, hogy először fotózzak és csak azután kössem be a kezem :P És igen, ez volt az a vacsora, aminél az én egyetlen Férjuram fel kellett vagdossa nekem a húst, mint egy kisgyereknek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése