Süt a nap, nehogy szomorú légy

Ha nem vettétek volna észre, akkor elmondom, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul tavasz van. Rügyeznek a fák, döngicsélnek a dongók, csiripelnek a madarak, a macska már az árnyékos helyeket keresi egy-egy túl-napos délelőtt, egyszóval: itt a várva várt tavasz. És én, tavaszi gyermök lévén, ennek mérhetetlenül örülök. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a bejegyzést a százféleképpen zöldellő udvarunk közepén kényelmesen napozva írom egy lusta délutánon.

A tizedik év

Érzem a pressziót, oké, oké, tessék, itt vagyok.

Nem tudom, mi történt az elmúlt időszakban a fészbuk algoritmusával, de valahogy nagyon felkapta az én kis blogom mégkisebb oldalacskáját, mert naponta kapom az értesítést, hogy új és új kedvelők érkeznek az oldalra, pedig szeptember óta egy árva posztocska sem sikeredett megszületni. Node most – nem mintha amúgy nem terveztem volna erre járni – ez a folyamatos szelíd emlékeztető csak rávett, hogy nekiüljek posztolni egyet, meghálálandó a még ismeretlen oldalkövetők előzetes jóindulatát. Szóval: köszi.

Szezonvég

Kicsit rapszodikus a viszonyom a szezonális élelmiszerekkel, gondolok itt főleg a zöldségekre és gyümölcsökre. Ennek a rapszodikusságnak egyszerű oka van: bár próbálkozom vele, még mindig nem alakult teljesen rutinná a piac/zöldséges látogatása, és nagyüzletben járva el-elcsábulok a nem feltétlen szezonális, de izgalmas zöldek láttán. Most viszont megembereltem magam, és sikerült nem lemaradnom az eperszezonról – ettük magára, ettük fagyival, készült belőle gyors hideg krémleves, no és készült belőle ez a mai csoda. Friss, könnyű, kicsit mediterrán, egyszerű és mégis különleges – szeressétek ti is ;)

Induljon a gasztrodekameron

Kövezzetek meg, de muszáj konstatálnom, hogy – szomorú, nem szomorú – egy világjárvány kellett ahhoz, hogy végre vissza tudjak érkezni a bloghoz. Merthogy a főzéssel nem hagytam fel, ó nem, jobbnál jobb és szebbnél szebb kajákat csináltam az elmúlt fél évben is, csak éppen... tovább nem jutottam. No de most, bár az „időm mint a tenger” kifejezést még mindig erősnek érzem, valamicskével csak jobban állok – immár lassan két hete megy a #karanténkantin a fészbukon, és közben eljött az ideje annak is, hogy egy-egy hosszabb receptet ide is felpakoljak.

Az alapelv az az, hogy a rövid, nagyonmaximum 1 óra alatt elkészíthető kaják (jelenleg) csak a fb-oldalra kerülnek fel, míg az egy órányi időt akár egy perccel is meghaladók már ide, a blogra, és majd innen osztom át őket. Ebből talán értelemszerűen következik, hogy a Kantint hétközben frissítem (kisebb-nagyobb rendszerességgel), így a blogos receptekre hétvégén fog sor kerülni. Szeressétek, olvassátok, főzzétek meg, faljátok fel boldogságban, otthon. 

Ez a kaja amúgy még a múlt-előtti hétvégén készült, a kéksajt féligszülinapi ajándékként érkezett éd'sanyáméktól, a medvehagymát meg a kamrafeltöltéskor rendeltem (és akkor medvehagymát is kaptam, a mostani rendelésnél kicsit megkeverték a zöldeket...). Remélem, nálatok is van minden hozzávaló – ha igen, uccu neki :D

Utolsó békés percek

Egy igen erős és melóban igencsag gazdag augusztus áll előttünk, úgyhogy még kellett egy kis feltöltődés, egy kis nyugi, mielőtt belemerülünk a káoszba - megint. És persze a chill-hez jófajta kaja is jár.

Nem kukoricázunk. Ja, de.

Mostanában az egyszerűség a mindenem. Túl sok bonyolult dolog történik a világban, túl sok dolog bonyolódik túl a világunkban. Hát legalább abban, amire befolyásunk lehet, egyszerűsítsük a dolgokat. 

Éljenek az újra megtalált receptespapírok

Réges-régen, amikor elkezdtem főzőcskézni, konyhai tudatlanságom okán mindig rá voltam kényszerülve, hogy cetlire írjam az áhított étel elkészítésének menetét, mert másképp nem tudtam, melyik lépés mi után következik. (Nem, nem lett volna egyszerűbb kinyomtatni a recepteket, mert annyi elbizakodottságom már akkor is volt, hogy magam kreáltam új dolgokat, innen-onnan összeollózva az ötleteket - és ez nekem, digitális éppencsak-bevándorlónak kézzel leírva könnyebben ment.) Aztán eljött az az időszak, amikor már nem kellett mindent kiírnom, mert kezdtem emlékezetből is feltalálni magam a konyhában - míg végül elérkeztem ahhoz az állapothoz, hogy fejben képes vagyok lefőzni egy teljes menüsort, és ezt aztán gyakorlatba is ültetem mindenféle cetlizés meg fennakadás nélkül. Innentől fogva már csak egy okom van a receptek lejegyzésére: hogy - mivel ugye eszméletlen nagy csúszásokkal kerülnek fel a csudireceptjeim a blogra - képes legyek nektek is reprodukálni a kaják elkészítési folyamatát, és ne ott akadjak le a képek nézegetésekor, hogy ez gyönyörű szép, de hogy is csináltam? Épp ezért a receptírás egy jó ideje már a vacsora után folyik, amikor még azért nagyjából élénken él bennem az előző pár óra tevékenysége. 

Szól a rádióóó...

Mondtam nektek a múltkor, hogy van még izgalom az életünkben, sőt, nagy boldogságomra olyan izgalom, ami nektek is öröm lehet :) Mint talán tudjátok, idén novemberben már hat éves lesz ez a blog, és ilyentájt mindig nekibuzdulok, hogy mostaztánakkor mekkora nagy bummot is fogok csinálni én a továbbiakban a drága kis blogommal (aztán ebből vagy lesz valami, vagy nem :/ ). Idén egy szerencsés véletlennek és egy hihetetlenülszuper megkeresésnek köszönhetően egy kicsit korábban ünnepeljük a blog születésnapját, mert ennél jobb csinnadrattát semmikép sem tudnék kitalálni :D

P, mint problémamegoldás. Meg mint paprikakrém.

Boldog új évet, kedveseim!
Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter  - nekünk igen, köszi itt is, nonstoposok, bár a hajnali utolsó kör székely ektivitit lehet jobb lett volna kihagyni - és sok-sok új energiával fogtatok neki az új évnek. Meg azt is remélem, hogy így az első hónap végefelé még maradt is belőle.

(Újra)születésnap ősziesen

Öhm, heló... Jár még egyáltalán erre valaki? Nem?

S ha kiteszek egy ilyen szép képet? ;)

Színek

Én tudom, hogy hivatalosan februárig tart a tél, de azért nekem szilveszter után már lassan következhetne a tavasz. Hiányoznak a színek, az ízek, az illatok, a napsütés. Szerencsére ez valamennyire pótolható szép és finom kajákkal, de azért most jobban érzem magam a szép napsütésben, amiben énekelnek a tizenöt centis tulipánhajtásaim :)

Betegleves,

mondhatnám, mert valóban: ez az a leves, ami még a halottakat is meggyógyítaná. Csak éppen az elkészítéséhez kell egy kis egészséges segítség. Na nem azért, mintha annyira bonyolult lenne, de azért csak kell álldigálni egy keveset miatta a tűzhely mellett, az pedig nagybetegen nem annyira móka.

A mennyei fokozása

Igaz, hogy nincs tévénk, de azért alkalmanként követek egyes műsorokat online - és ezek a legritkább esetben sorozatok :) 

Töltögetés

Sok mindent töltögetünk mostanában: időt, mindenféle fontos és kevésbé fontos dologgal, söröcskét, hogy kibírjuk a kevésbé fontos dolgokkal való kötelező foglalkozást - na meg kenyeret.
A legegyszerűbb és legfinomabb gyors vacsora következik, amit csak mostanában ettünk :)

Munkás hétköznapok

Fhúúú, mennyi minden történt, mióta nem meséltem nektek... helyezkedjetek el kényelmesen, ez hosszú lesz :)

Közkívánatra

Adós vagyok nektek... saccperkb 20 poszttal. 

Gyűjtögetések

Egy kedves jóbarátom azt mondta, hogy két fajta ember létezik, az egyik, aki pénzt gyűjt, a másik pedig, aki élményeket. És hogy én (mi) határozottan a második kategóriába tartozom. Lehet benne valami, és talán ez a mentalitás magyarázatot ad arra is, hogy ezt a bejegyzést most miért Budapesten, Zs. barátnénk netét lopva pötyögöm Nektek.

Az utolsó vacsora

Bár lehetne ilyen analógiákat találni a jelenlegi elfoglaltságaim között, de nem a Jézus-féle utolsó vacsorára gondolok, hanem a mi évzáró vacsoránkra a nyár beköszönte előtt. Mert ugye nyárára még inkább elhagynak bennünket a barátaink :P

Mert hiszünk a friss levegő erejében

Van az úgy, hogy az ember csak simán élvezi a pillanatot. Egy finom falat, egy kis napsütés, madárcsicsergés a gépzaj helyett... Szóval ilyen kis semmiségek, amik azért meg tudják változtatni a napodat.

Az a baj az áprilissal,

hogy hiába tudja az ember fia-lánya elméletben, hogy tavasz van, a gyakorlat mégis rácáfol erre. És bár virulnak gyönyörűszép tulipánok a teraszon, meg nőnek fokhagymák (!) a balkonládában, azért mégis tisztára februárban érzem magam. Napsütés nincs, meleg sincs, bár már hideg sincs, szóval olyan semmije sincs idő van.