Süt a nap, nehogy szomorú légy

Ha nem vettétek volna észre, akkor elmondom, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul tavasz van. Rügyeznek a fák, döngicsélnek a dongók, csiripelnek a madarak, a macska már az árnyékos helyeket keresi egy-egy túl-napos délelőtt, egyszóval: itt a várva várt tavasz. És én, tavaszi gyermök lévén, ennek mérhetetlenül örülök. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a bejegyzést a százféleképpen zöldellő udvarunk közepén kényelmesen napozva írom egy lusta délutánon.

Kellett már ez a tavasz nekünk, kellett, mint egy falat kenyér, frissen kisült, langyos, illatos. Hosszú volt az elmúlt két év tele, s hosszú és borús sokaknak most is, szomszédainknak, akiknél romokat simogat a tapogatózó napsugár. Épp ezért kellenek ezek a percek, a felszusszanások – tévé, híroldal kikapcs, telítődjünk a csenddel. Békével, nyugalommal. Jegyezzük meg az első csigát a kapuzábén, csodáljuk meg a virágontó körtefát. Rázzuk helyre egy kicsit a világot, ha máshogy nem, hát legbelül.

Pár hete Könyvturiztunk, s drága I. barátunkkal kitaláltunk egy izgalmas összművészeti kísérletet: verseket, irodalmi hangulatokat társítottunk az ő zseniális festményeihez. Volt ott egy elmosódott alakot, tájat megidéző kis „ujjgyakorlat”, előképe vagy emléke egy nagyobb festménynek, aminél gondolkoznunk sem kellett, hogy milyen idézettel társítsuk: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”. Mostanában gyakran érzem úgy, hogy elvesztettük azt a képességet, amivel megláthatnánk a másikat – magunkat – az elmosódott kontúrok mögött, elfelejtettük az arcokat is látni a klaviatúrát püfőlő kezek, de a kenyeret sütő, árut polcra pakoló, kiskertet művelő, taxit vezető, sütőt javító kezek mögött is. Ha a világra nézünk, magunkat akarjuk látni benne, s a kristálytiszta forrásban nem az éltető elemet látjuk meg, csak önmagunk elhitt szépségére csodálkozunk rá, és vágyjuk önmagunk csodálatát. S ha valaki nem ért egyet velünk, nem talál annyira szépnek, okosnak, csodálatosnak és tévedhetetlennek, mint mi magunkat, akkor nem az az első gondolatunk, hogy ebből a vízből merítve lemossuk magunkról a hagymázas álmokat, hanem az, hogy megtámadjuk, ellehetetlenítsük, elpusztítsuk a másikat. Aki nem olyan, mint mi. Pedig mi is csak – pont olyanok: egyformák s egyszerre egyediek vagyunk. 

Ezekre is jók ezek a lusta délutánok. Rendet tenni. Önmagunkban, magunk körül. Megtenni annyit, amennyit lehet – nem többet, de nem is kevesebbet. Néha megfőzni két plusz adag ételt, s odaadni annak, akinek nincs semmije. Bezsákolni s jó helyre vinni néhány kinőtt ruhát. (Vagy csak ülni, valakivel, egy padon, s... de ez már egy másik történet, más parafrazáció.) Szállást adni, mosolyt adni, lehetőséget adni, reményt adni annak, akinél ez pont elfogyott. S persze magunknak is; tartalékolni belőle, polcra rendezni az igazán megélt, igazán közös pillanatokat, hogy legyen majd szeretbefőtt, ha visszajön a tél. Most, ezen a lárma nélküli, langyoska szellős délutánon mi pont ezt csináljuk. Gyertek, jut belőle nektek is.

***

Ne féljetek, recept is jut ma délutánra, nem csak magvas bölcsességek, de a receptnek nincs akkora meséje. Éhesek voltunk, ettünk, mondanám, bár ennél azért kicsit bonyolultabb volt a történet: éhes voltam, de dolgoztam, s így csak a fejemben futottak drága képek szaftos húsokról, ízes zöldségekről, s magának a főzésnek munkás bár, de örömteli mozzanatairól. Aztán a munka egyszer elfogyott, s került idő az élvezetekre is. Ez lett belőle, tavaszra hangolt, hidegűző finomság. Jó étvágyat hozzá :)

Szójaszószos-mézes csirkecomb vele sült fokhagymával, langyos salátával és ízes rizottóval

Hozzávalók:

a húshoz: fejenként egy dupla vagy két sima csirkecomb, 1 fej fokhagyma, leheletnyi őrölt fehér- és szekfűbors, só, szezámmag. Nálunk hét comb készült egyszerre, ehhez a szószalapanyagok: 4 ek méz, 3 ek szójaszósz, 1 ek mustár, 1 dl víz, olívaolaj;

a körethez: fejenként 1/3 bögre rizs, 1 csirkehúsleves-kocka (ha van fél liter alaplevetek, az még jobb, nálam ehhez való most pont nem volt) plusz a lehulló zöldség-maradékok (murokfancsikák, zöldfokhagyma-szárak, megatöbbi), kurkuma és curry ízlés szerint; fejenként egy szép szál murok, fél kiló friss spenót, két szál zöldfokhagyma, só, vaj

A combokat előkészítem, megtakarítom, majd kevés sóval és a borsőrleményekkel bedörzsölöm, állni hagyom. A szezámmagot szárazon felforrósított edényben átpörkölöm, majd félreteszem a tálalásig. A szezámtól illatos edénykébe kevés olívaolajat öntök, ezen pirítani kezdem a mustárt, majd folyamatosan kevergetve hozzáadom a mézet, a szójaszószt és a vizet, összeforralom – még legyen folyós, de már látszodjon, hogy kezd sűrűsödni. Magas falú tepsit veszek elő, a sütőt 180 fokra melegítem. A combokat a tepsibe teszem, meglocsolom és alaposan átforgatom a mézes szósszal, melléteszem a fejnyi megpucolt fokhagymagerezdet, majd alufóliával lefedve 35 percig, alufólia nélkül simán 10, majd grillfokozaton is 10 percig sütöm, közben néha átforgatom, meglocsolgatom.

Előkészítem a langyos saláta alapanyagait: alaposan megmosom, megpucolom és vékony hasábra vágom a murkot, átmosom és leszárazom a spenótot, felaprítom a zöldfokhagymát. A maradékokat: murkok héját és a szépre vágáshoz lenyesett oldalakat, zöldfokhagyma túl erős végeit, spenótszárakat 75 ml vízzel és egy leveskockával főni teszem, ezzel az ízes lével készül majd el a rizs. A murokhasábokat lobogó sós vízben 10 perc alatt előfőzöm, majd tiszta konyharuhán leszítatom. Nagy serpenyőben vajat melegítek, ezen egyszer, inkább csak rázogatva, mint keverve a répát pirítom át, hogy színt és egy kis pörzsanyagot kapjon, majd rádobom a spenótot és a zöldfokhagyma háromnegyedét is, párszor átforgatom, de aztán le is oltom alatta a tüzet, hogy csak a saját hőjétől essen össze. A közben felforrt félig-alaplevet leszűröm, a zöldségmaradékokat kidobom (vagy turmixolva lefagyasztom püréalapnak, attól függ, mi fér bele az időmbe meg a fagyasztóba). A rizset kislábosban egy kanál olajon rázogatva kicsit körbepirítom, majd a levessel szakaszonként felöntve, óvatosan kevergetve készre főzöm, ha kell, még sózom, és kurkumával, curryvel ízesítem.

Végül már csak a tálalás marad: a kész csirkecombokat kiveszem, megszórom a szezámmaggal és pihenni hagyom, a ~salátát és a rizset nagy, vízzel meglötybölt szufléformába nyomkodom és így formázva borítom a tányérra. Jöhetnek mellé a combok, tetejére a sült fokhagymák, végül még egy kevés szezámmag és a maradék friss, aprított zöldfokhagyma, ha akad, egy kevés petrezselyemzöld kerül rá. Középtestes, ress fehérborokkal barátkozik a legszívesebben, de egy lágy vöröset is elvisel, ha épp csak az van otthon. Készült mellé balzsamecetes-mézes sült retek is, de mivel azt a tányérról végül lefelejtettem, ezért erről most több szó ne essék :D

Elkészítési idő: másfél óra