Egy kicsit innen, egy kicsit onnan...

Valamikor régen, amikor még a Kétágúval szembe jártunk barátkozni, meg próbálni, meg egyéb fasza dolgokat csinálni, volt egy kedvenc receptünk. Egyszerű volt, gyors és nagyon finom, és még úgy is ki tudtuk fizetni a hozzávalókat (lévén akkor még nagyon csóró alig-egyetemisták), hogy hatan-nyolcan ültük körbe az asztalt.

Szóval az a recept egy bolognai spagetti receptje volt, megbolondítva azzal, hogy nem sima vízben, hanem paradicsomlében főztük ki a laskát, és reszeltünk bele egy kis sajtot is. Nagyon szerettem, akkor is finom volt, ha nem volt rá húsfeltét, és gyorsan elkészült - de aztán jöttek az újabb és újabb receptek, és elfelejtkeztem róla. Most azonban, hogy Jóanyámék pakkjában lapult egy paradicsompaszta is, eszembe jutott ez a fincsiség.

Kellett hozzá: ~250 g spagetti, ~300 g paradicsompaszta, egy kis reszelt sajt, szalámi, bazsalikom, oregano, olaj, liszt, só

Ahhoz, hogy a spagetti egészen a szószban főjön, ahhoz több paszta kell, mint amennyink volt itthon, úgyhogy a cirka 300 g paradicsompasztát felöntöttem vízzel és felforraltam. Tettem bele sót, meg egy kis bazsalikomot, és reszeltem bele egy kevés sajtot, csak az ízéért. Beleeresztettem a spagettit és hagytam fődögélni, de gyakran megkevertem közben, mert ez még vízzel felöntve is hajlamos leégni.
Közben egy adag szalámit apróra kockáztam, és egy kis olajon megpirítottam. Kiszedtem az olajból, majd ugyanazon az olajon megpirítottam egy kis lisztet. És itt jött a csel: a spagetti fincsi paradicsomos levével engedtem fel, és aztán ebbe a szószba kevertem vissza a szalámit. Újrafelhasználás rulez.

Nagyon fincsi volt, bár most nem látszott a spagettin a paradicsom színe, de azért jól érzett az ízén. Volt hozzá fincsi kimért vörösborunk, ittunk mellé egy fröccsöt, boldogok voltunk.

Amúgy ha már újrafelhasználás, azt is elmesélem, hogy a paradicsomos spagettifőzőlevet nem öntöttem ám ki. Szépen becsücsült a hűtőbe, a tegnap előhalásztam, egy gyenge rántással besűrítettem, adtam hozzá egy kis tejfölt, meg ketchupot, plusz oregánót meg bazsalikomot, és lett belőle pizzaszósz. És amíg azon gondolkoztam, hogy milyen tésztát gyúrjak hozzá - pizzás csigát szerettem volna, de nem volt türelmem a pizzatészta-kelesztéshez -, megakadt a szemem egy másik régi kedvenc recepten, a gyorslepénykén, és kigyulladt a fejem fölött a képzeletbeli lámpa. A tésztán alakítottam egy kicsit: két tojást tettem bele, de kifelejtettem a rozmaringot (elbírta volna, de nem hiányzott belőle), és szándékosan kihagytam a sóstúrót, merhogy nem volt itthon. Meggyúrtam, kettévágtam, vékonyra nyújtottam, megkentem szósszal, megszórtam egy kicsi reszelt sajttal. Feltekertem, ujjnyi vastag szeleteket vágtam belőle, tepsire sorakoztattam őket, és 15-20 perc alatt megsütöttem.

Gyorsan fogyott, és nem csak azért, mert Ernő megint nálunk lébecol ;)