2015. február 8., vasárnap

Csak tetszhalál

Szervusztok, Kedveseim!

Igen, tudom, kegyetlenül eltűntem mostanában, és mélységesen szégyellem is magam, hogy így se szó-se beszéd magatokra hagytalak. De szokás szerint van mentségem :)
Az elmúlt pár hetem-hónapom hihetetlenül, elképzelhetetlenül, felfoghatatlanul zsúfolt volt. Már a karácsonyi készülődés is eléggé felpörgette az életemet a munkáim mellett, de az semmi volt a januárhoz képest, ekkor ugyanis még szesszióztam is amellett, hogy nagyjából az összes projektet és a hozzájuk kötődő pályázatokat mostanában kellett leadni. Viszont ami jó hír, hogy az elmúlt bő fél év munkája kezd beérni lassan, és talán a ködös jövő is tisztulni fog hamarost :)




A munka mellett persze azért éltünk is egy kicsit, karácsonyra lelátogattunk Anyósékhoz, ahová sikerült összegyűjteni egy kicsit a teljes Tamás-családot, és karácsony után még Udvarhelyre is be tudtunk nézni egy párszor, ahol néhány régen nem látott jóbarát várta, hogy koccintsunk egyet. És végül meghallgatásra talált a jó szilveszterért síró többéves fohászunk is, ugyanis Anyósék hétvégi házában töltöttük az óév utolsó (meg az új év első két) napját egy nagyon csodás és szívünknek kedves, szám szerint velünk együtt 13 fős társasággal :)
Aztán lejártak a boldog, de igencsak rövid szabadságos napok, visszajöttünk Kolozsvárra, és azóta nem volt megállás. Olyan szinten nem, hogy az elmúlt három-négy hétben boldog voltam, ha kialudtam a napi négy órát, mert azért általában nem jutott annyi idő. Közben megjártam Zentát, leadtam egy rakat projekttervet, és egész szép eredménnyel vizsgáztam azokon a vizsgákon, amikre eljutottam. És mivel nem mindenre jutottam el, szívrepesve várom a pótszessziót, hogy azért a félévemet is zárjam legalább olyan szépen, mint a projektjeimet.
Azért persze a hétvégén szusszantunk egyet - no nem azért, mert nem lett volna munka, hanem mert akadt egy kis ünnepelnivalónk: immár hat éve bír ki engem az én egyetlen Férjecském (nagy dolog, higgyétek el :) ). És bár nagy sétára, netán világ elől eltűnős kirándulásra még mindig nem futotta az időnkből, azért egy jó vacsora és egy összebújós-filmnézős este legalább jutott. Bár a legnagyobb ajándék, azt hiszem, mindkettőnknek az volt, hogy ma reggel nem kellett órára kelnünk :)


Azt nem tudom, hogy következőben mikor jutok oda, hogy posztot írjak, bár remélem, hogy azért egy-két hét múlva csendesedik egy kicsit ez a nagy rohanás. De addig is, amíg újra nem tudok jelentkezni, íme a mi ünneplős csodareceptünk: szerezzetek vele Ti is örömet azoknak, akiket a legjobban szerettek a világon :)


Grillen sült sertéscomb-szeletek vörösboros-csokoládés öntettel, krumplipürével

Hozzávalók: 1/4 kg sertéscomb/fő, flekken fűszerkeverék, zsír; 1/2 kg krumpli, 150 g vaj, 2 kanál tejföl, kevés só; 2 dl chilei Carmener vörösbor, 6 kocka minimum 50%-os fekete csokoládé, kb. 30 grammnyi vaj, 2 kisebb fej hagyma (nekem most csak fehérem volt, de lehet egy fehér és egy vörös), egy csipet só, 2 késhegynyi fahéj, 3 késhegynyi őrölt rozmaring, 1 késhegynyi kardamom, 1 késhegynyi szerecsendió, 1 tk aprított bazsalikom


Először is megpucoltam a krumplit, majd felaprítva sós vízben feltettem főni, adtam a vízhez egy kis vajat is. Amíg a krumpli főtt, felszeleteltem és egy kicsit kipotyoltam a húst, majd alaposan befűszereztem flekken fűszerkeverékkel (akinek nincs, pótolhatja egy kis só, fehérbors, feketebors, fokhagymagranulátum és nagyon kevés pirospaprika keverékével, nagyjából ugyanaz a hatása lesz :) ), és egy kicsit pácolódni hagytam. A grillsütőt közben azért feltettem melegedni egy fél kanálnyi zsírral, hogy tudjon jó alaposan átforrósodni.
A hagymákat közepes lyukú reszelőn lereszeltem, felengedtem egy kis vízzel, majd kinyomkodtam, de nem túl erősen. Egy kisebb edényben vajat olvasztottam, majd amikor habosodott, rádobtam a hagymát és pirítottam egy keveset. Ezután sóztam és folyamatos keverés mellett hozzáadtam a fűszereket. Végül felöntöttem kb. másfél decinyi borral, lefedtem, és hagytam forrni egy keveset.
Amíg a szósz készült, levettem a megfőtt krumplit a tűzről, és feltettem az első adag húst sülni. Amúgy a húsból nagyjából ujjnyi vastagságú szeleteket vágtam, és kb fele olyan vastagra potyoltam ki őket - így olyan 5-6 perc kellett egy-egy oldal átsüléséhez.
A megfőtt krumpli levét leszűrtem, de kb 1/5-ét visszaöntöttem a krumplihoz, hogy lazítsa. Hozzáadtam a két kanál tejfölt és még kb 100-120 grammnyi vajat, majd habverővel simára kevertem.
A közben nagyjából felére redukálódott vörösboros szószhoz adtam a felaprított csokoládét, hagytam felolvadni, majd felöntöttem a maradék fél decinyi borral. Gyakori kevergetés mellett újraforraltam. Mire a szósz elkészült, a húsok is kisültek, úgyhogy tálalhattam is :)



Sajnos a melegítetlen tányérok és a konyhám... khm, nem megfelelő felszereltsége miatt  az étel kicsit jobban kihűlt, mint kellett volna -  a krumplipüré kellemesen meleg, a hús majdnem forró és a szósz gőzölgően forró kellett volna legyen a tökéletes ízekhez -, de azért a tíz ujjunkat megnyaltuk utána :) A vörösbor, amit használtam, az  Espiritu de Chile márka Carmener fajta bora volt, egy fűszeres, gazdag bor, mély illatokkal és kicsit szedres-áfonyás ízbeütéssel (a következő szósz, ami ezzel a borral készül, valószínűleg már egy pár szem szedret is fog tartalmazni); egyik kedves barátunk kedvenc bora, Férj kapta ajándékba még a születésnapjára. Sajnos - vagy szerencsére - mostanában túl sok nagyon minőségi bort kóstoltunk, így ezen a márkán egy kissé érzett, hogy inkább folyóbor, mint extra minőségi, de ez magát a borfajtát és annak gazdag, bársonyos gyümölcsösségét persze nem minősíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése