2014. augusztus 9., szombat

Ha Mohamed nem megy haza, akkor a hazai jön Mohamedhez

Az elmúlt hetekben egyetlen dolog hiányzott az életemből: az idő. Na jó, meg a főzés.



Pár hónapja igencsak büszke voltam magamra, hogy sikerült beállítani és rendszeresen hozni a heti három posztot. Aztán kicsit kezdett megsűrűsödni az élet, és el-elhagytam egy-két bejegyzést. Mostanra pedig már nagyon megsűrűsödött a munka, úgyhogy lassan nem csak hogy blogolni, de főzni sem igen akad időm. 
Merthogy még mindig nagyjából rendszeresen járkálok ki második kedvenc városomba, hol civil szervezeti találkozókra, hol egyéb munkajellegű megbeszélésekre. Ha pedig itthon vagyok, akkor - nos, olyankor Jézus Kolozsvárra jövetelén munkálkodom :) És ez határozottan nem szorítható be a normál munkaidő keretein belülre.
No de. Nemrégiben anyóstalálkozó volt Farkaslakán, azaz az én szüléim meglátogatták Férj szüleit (legalább ők, ha már nekünk nem sikerül összehozni egy szabad hétvégét mostanában), és természetesen jó adag hazaival jöttek vissza a kincsesbe. Így került a fagyasztónkba egy nagy adag hús különböző formákban, a hűtőnkbe némi székely pityóka, és egy fél kilónyi friss, finom, házilag termesztett és szeretettel szedett zöldpaszuly. Ennyi finomsággal pedig már muszáj volt kezdenem valamit :)

Rakott zöldbab gazdagon

Hozzávalók: 1/2 kg paszuly, 1/2 kg darált hús, 4-5 fej hagyma, 5-6 szem krumpli, 1 tojás, tejföl, szána, fűszerek, olaj

A paszulyt megmosom, letördelem a végét, és a hosszabb szálakat feltördelem. A krumplit megpucolom és lereszelem, a hagymát pucolom és aprítom.
A hagymát egy kis olajon megdinsztelem, majd hozzáadom a húst és kicsit hagyom pirulni. Sózom, borsozom, pirospaprikát és bazsalikomot adok hozzá, majd egy pár kanál tejföllel fellazítom és főni hagyom.
A paszulyt sós vízben nagyjából tíz perc alatt megpárolom, ugyanígy a krumplit is hagyom főni egy kicsit. A leszűrt krumplit hagyom kihűlni, majd sózom, borsozom és hozzákeverem a tojást.
Pár kanál tejfölt összekeverek egy evőkanál olajjal, majd egy kis szánával lazítva szószt készítek belőle.
Egy nagy jénait kiolajozok, az aljára kanalazok egy kicsit a szószból. Erre jön egy réteg zöldbab, majd krumpli és hús; ezután megint szósz és így tovább. A tetején eloszlatom a maradék szószt. Hideg sütőbe tolom, és egy bő fél óra alatt összesütöm. Kivéve egy kicsit hűlni hagyom, hogy szeleteléskor ne essen (egészen) szét.




Elkészítési idő: sütéssel együtt 2 óra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése