2015. december 29., kedd

Adventi luksz

Ugye nem hittétek, hogy az, hogy nem posztolok a blogra, azt is jelenti, hogy nem eszünk finomakat?
Az úgy volt, hogy hosszú napom meg hetem volt - mint az szokásos. És eljött a pont, amikor mindent kikapcsoltam, és bemenekültem a konyhába lazulni - mint szintén szokásos. És megkreáltam ezt a finomságot - mint az, remélem, szintén szokásos.




Van egy nagy hátránya a nagy szeretettel küldött, de fel nem címkézett fagyasztott húsoknak: amíg ki nem engednek, nem nagyon lehet tudni, hogy mik azok. Sőt, néha még utána sem :) Így alakult, hogy bár ez a recept disznóhúsra volt tervezve, mikor belekóstoltunk, kiderült, hogy igazából zsenge bárányka omlik szét a fogunk alatt. Viszont ennél szerencsétlenebbül soha ne járjunk: olyan, de olyan jól passzolt a fügecsatni a bárányhússal, hogy csak úgy nyammogtunk utána - de ez a párosítás nem nagyon jutott volna eszembe magamtól.



Fügechutney-ban sült báránycomb vöröshagymás krumpliflánnal

Hozzávalók: 600 g báránycomb, 1 csomag rozmaring, 1/2 kg friss vagy 2 csomag aszalt füge, 2 narancs, 2-3 fej vöröshagyma, 6 krumpli, 1 púpos kanál barna cukor/1 dl kóla, 3-4 fej fokhagyma, 60 g vaj, 2 tojás, , bors

A fügét felaprítom, rácsavarok egy narancsot, és állni hagyom. A hagymát megpucolom és apróra vágom. Egy kisebb lábosban felforralok 1 dl kólát, és ha forr, megfonnyasztom és cseppet megkaramellizálom rajta a hagymát. (Azért használtam kólát, mert valamelyik barátunk vett magának egyik közös estére, nem fogyott el, mi meg nem isszuk meg, szóval ki kellett találnom valami felhasználási formát. Ha nincs kéznél kóla, akkor egy kevés olajon megpirított kanálnyi barna cukor is megteszi). Ha kész, felét kiszedem (ez jön majd a krumpliba), a másik felére pedig rádobom a fügét, öntök hozzá egy kevés balzsamecetet, és gyakori kevergetés mellett kb fél órát főzöm, amíg jó puha nem lesz. Ezután botmixerrel pürésítem, majd visszateszem még egyet rottyanni, ha kell, hígítom egy kevés narancslével.


A krumplikat fóliába csavarom és 35 percre a sütőbe teszem. Ha megsültek, megpucolom, lábosban összetöröm, hozzáadom a vajat és alaposan elkeverem. Ha kihűlt, hozzákeverem a maradék hagymát és két felvert tojást. Sózom, borsozom, majd sütőformába töltöm - én a két is kerámiaformámat illetve egy kenyérsütő tepsit töltöttem meg  - és 20 percig lefedve sütöm, majd a fóliát levéve rápirítok még vagy 10 percet.


A húst sózom, borsozom, és a felső réteget szépen beirdalva fűszeres olívaolajon kérget sütök rá. Ezután a kész csatnival alaposan megkenem a húst mindenhol, megszórom rozmaringgal és kiolajozott jénaiba teszem. Dobok mellé pár félbevágott fej fokhagymát, és pár karika vöröshagymát. Fóliával lefedve 50 percet sütöm, majd fólia nélkül is visszateszem mág kb 20 percre, hogy szép színe legyen.

Elkészítési idő: ~ 2,5 óra

BÓNUSZ: maradék-recept



Őzgerinc-formában sült pite fügés bárányhússal


Hozzávalók: maradék egyben sütött bárányhús, maradék fügecsatni, maradék krumpliflán :)


Sokkal több mindent tényleg nem tettem hozzá ehhez a kajához, csak a maradékokat. Gyúrtam egy pitetésztát így, majd hozzágyúrtam a maradék krumplit. A húst felaprítottam, és összekevertem a fokhagymákkal, hagymakarikákkal és a chutney-val, ezzel betöltöttem a tésztát - egy nagyot, őzgerincben, és két kicsi batyucskát a kerámiaformákban. Nagyjából 25 perc alatt finomra sül, ha előmelegített sütőbe teszitek be, de 35 perc alatt biztosan készen van előre befűtetlen lerben is. Én megkentem a tetejét még egy kis csatnival, és megszórtam juhsajt-morzsalékkal, de ez el is hagyható.


Elkészítési idő: 1 óra

UPDATE: az alaprecept itt meghallgatható :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése