Ettünk, ittunk, fizettünk – most pedig beszámolunk. Az első
Kritikus Pont a blog életében: a monostori Toscana vendéglő.
Lassan egy hónapja, hogy megemlítettem, miszerint új
élményekkel szeretnélek gazdagítani titeket – meg persze magunkat. Aztán vagy
másfél hete – igen-igen, pont a Mátyásozás után – végre sikerült eljutni egyet
vacsorázni, most meg nagy nehezen még a beszámolót is összehoztuk valahogy.
Eredetileg a Magyar utcára terveztünk menni, van ott egy
helyre kis máramarosi vendéglő, munkába menet-jövet mindennap látjuk
mindketten, gondoltam, az pont jó lesz kezdésnek. A terv úgy nézett ki, hogy
délelőtt gyorsan lezavarjuk a második előadást, aztán egy óra körül
hazamegyünk, elintézzük otthoni ügyes-bajos dolgainkat, s olyan öt óra körül
elindulunk szépen kicsípve magunkat – mer’ presztízs, ha már ételkritikust
játszunk, meg mondjuk úgy amúgy randira mennénk, vagy mi –, lebuszozunk a
Kétágúig, s hét óráig degeszre esszük magunkat - utána meg ki-ki megy megint a
dolgára, Férj misére, én A. barátnénkkal találkozni. Ez volt a terv. Aztán a
gyakorlatban kábé négyre értünk haza, én olyan fáradt voltam, hogy effektíve
kiütöttem magam pár órára (de csak azután, miután A. is lemondta az esti
találkozót), de mivel semmiképpen nem akartuk elhalasztani a vacsit (mert
máskor se lett volna több időnk, meg mert amúgy sem volt otthon semmi kaja),
elkezdtünk gondolkozni rajta, hogy akkor mit is csináljunk. Így döntöttünk
végül egy késő esti Toscana-beli vacsora mellett, lévén ennek a vendéglőnek
egyik legnagyobb előnye, hogy nettó öt percre található a lakásunktól.
Hely, kinézet, berendezés
A hely maga decens, nagyjából fa burkolattal, ízlésesen
megtervezett kemencés pulttal és ízléstelen műanyag hamuzókkal, valamint
bársonyhatású kanapékkal és stabil fa asztalokkal – amikből amúgy nincs csak
egy méret, és az is hatszemélyes. Télen kiváló, merthogy fogas híján magad
mellé kell pakolni a cuccaidat, és így kényelmesen el lehet férni – és két
személy részére sem tűnik túl nagynak az asztal. A plafonon van néhány
beépített világító panel, valami nagyon szép bárányfelhős nyári ég képével, ami
csak egy kicsit tűnik furának, amikor november végén este kilenckor érsz be a
vendéglőbe, tehát kint eleve sötét van – na de ez már szőrszálhasogatás, végül
is kellemes hangulatot teremt a dolog úgyhogy ne hallgassatok egy HP-fan
ötleteire, aki a Roxfort nagytermének plafonját szeretné látni hasonló helyeken.
A helyiségnek két bejárata van, mindkettő egy-egy szűk és rosszul felújított
lépcsősorra nyílik, mivel az egész intézmény egy egybeépített blokkrendszer
tetején működik. Ez amúgy részünkről óriási nagy pont a helynek, mert olyan
területeket használ fel (nem csak itt, hanem a Mărăști-negyedben is), amik
amúgy kihasználatlanul hevernének. A mosdó viszont le is nullázza ezt a
pluszpontot, sőt, nagyon mínuszba viszi a helyet, mert igen gamat állapotban
volt, és ezt nem tudom annak a számlájára írni, hogy késői vendégek voltunk.
Vasárnap estéhez képest meglehetősen teli volt a helyiség,
alig találtunk egy szabad asztalt – ez mondjuk annak is köszönhető, hogy a
Toscana nem csak vendéglőként, hanem kocsmaként is működik, azon belül is a
magát elit sportkocsmának definiáló rétegbe tartozik, és mivel vasárnap meccs
volt... Én szerencsésen helyezkedtem, mert a hátam mögé került a vetítővászon,
Férj nem volt ilyen szerencsés, kalandozott is el a tekintete közbe-közbe :)
 |
| Aranykrumpli és gombás csirke az újraosztás előtt |
Kiszolgálás, ételminőség
A rendelést aránylag gyorsan felvették, bár kicsit
visszatetsző volt, hogy a szomszéd asztalról összeszedett mindenféle szeméttel
a kezében jött oda első rendelésre a pincérnő, és nem is jegyezte fel, hogy mit
kérünk. Férj csirkemellet rendelt tejfölös-gombás szósszal és zöldséges
rizzsel, én rizikóztam és vörösboros-szilvás
csirkét kértem aranykrumplival,
mellé kettőnknek egy salátát, és a Jidvei tramini roséborából egyelőre egy
fél litert. Ezután pedig bort kortyolgatva vártunk, közben megbeszéltük életünk
nagy és kisebb dolgait, meg néhány irodalmi művet is átelemeztünk (és
elgondolkoztunk rajta, hogy vajon mért hagyott ott a pincérnő egy kanál-villa
szettet a borunk mellé...). Igazából pár perccel kevesebb, mint fél óra alatt
hozták ki a rendelést, ami így magában decens is lenne, ha. Ha nem követik el
azt a malőrt, hogy megkeverik a köreteinket, így az én szilvás csirkémhez
került a rizs, és Férjhez az aranykrumpli. Mivel a hibát már a pultban
észrevette a pincérnő, hozott még két üres tányért, hogy azon cseréljük meg a
köretet – viszont elfelejtette a salátánkat; igaz, nekem is csak vagy tíz
perccel később ugrott be, hogy zöldet is kértünk. (De itt hasznát vettük a
pluszban kihozott kanál-villa szettnek – lehet, hogy előre tudták, hogy köretet
kell majd pakolni vele?)
Ami a kaját illeti: az általánosságban elmondható, hogy
óriási adagokat adnak, alapvetően ízlésesen tálalva, már ha nem cserélik fel a
köreteket.
 |
| Szilvás göngyölt csirkemell újratálalt aranykrumplival |
A szilvás göngyölt csirkemell meglepően finom volt, maga a
mell kellőképpen átsült, de még nem száraz (csak a legvége), finom szilvával és
sok sajttal, viszont elenyésző mennyiségű szósszal (mondjuk lehet, hogy a szósz
levesebb részét beszívta Férj rizse...). Az aranykrumpli is kvázi tökéletes
volt, kívül roppanós, belül puha, igaz, egy cseppet utána kellett sózzak, de részemről
inkább ez, mint egy túlsózott köret. A saláta kissé ízetlen volt, megbírt volna
alapból egy kis dresszinget, ezt mi pótoltuk az asztalnál olajjal-ecettel, így
a vacsora végére használható lett. A bor viszont meglepően jó, megéri
megkóstolni. (A szilvás csirke 22 pénzbe fájt, a köret 4,5, a saláta 3 lej
volt, a bor 14 lejbe került félliterére.)
 |
| Tejfölös-gombás csirkemell megbolygatott zöldséges rizzsel |
(Férj:) A gombás csirkemell is kellemes élmény volt, a jól fűszerezett potyolt húsok majdnem elvesztek a tartalmas gombaszósz alatt. A
zöldséges rizs viszont kicsit alatta maradt a várakozásnak, elsősorban, mert
eltévedt, másodsorban, mert egy ilyen hús mellé nem egy olajban tocsogó,
többedrangú köretet vártam. Az összhatás viszont jó volt, amíg az egész ki nem
hűlt (lévén evés közben időnként túlságosan érdekes témák merültek fel). (A
gombás csirke 18 lej volt, míg a zöldséges rizs 4,5)
Mivel valóban ó r i á s i adagokat adnak, nem tudtuk az
egészet megenni, viszont már becsomagoltatni is kár lett volna a maradékot, így
fájó szívvel visszaküldtük. Aztán megillogattuk a maradék borunkat, nagy
nehezen kikértük a számlát (valami miatt vendéglőben, étkezés után nagyon nem
szeretek a pultnál fizetni – ezzel szemben viszont kocsmában, sörözés után meg
fura számomra az asztalhoz kikért számla...), szépen ki is hozták ügyes kis
számlatokban, aztán a pincérnő az asztalunknál kinyitotta és a zsebéből adott
visszajárót.
Szóval így zajlott a mi első, blogon is megörökített
vacsoránk – a képek minőségéért elnézést kérek, még nem tanulmányoztam ki
eléggé a „matatós telefon” kamerája által nyújtott lehetőségeket –, mi
összességében inkább meg voltunk elégedve vele, mint nem. Azért persze
pontoztunk is, a lehető legalapvetőbb kritériumrendszer alapján, 1-től 5-ig.
(Az első pontszám a Férjé, a második az enyém, a harmadik az összesítés.)
Hely kinézete, berendezés: 3,5 4 3,75
Kiszolgálás minősége: 2 1,5 1,75
Ételminőség: 4 4,5 4,125
Árarány: 4,5 4,5 4,5
Átlag: 3,5 3,625 3,54
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése