Az előző részek tartalmából: együttműködős előétel, lélegzetelállító leves, fenomenális főétel. Jöhet a desszert? Hajrá ;)
Lám, lám, ide is elérkeztünk, ez az izgalmas sorozat lassan a végéhez ér. Nekem nagyon érdekes élmény volt ez a négy hétre kihúzott menüsor, és remélem, hogy van legalább egy-két ember a képernyők másik oldalán, aki örömmel várta, olvasta a vasárnap este csendességében, vagy a hétfő reggel kávézós nyugalmában az újabb és újabb fogásokat. És persze nem tudok nem örülni az új távlatoknak és lehetőségeknek, amik ezzel a sorozattal indultak el, remélem, hódító útjukra.
Talán nem lepődtök meg nagyon, ha azt mondom, hogy szeretek főzni, minél több embernek, annál jobb. Épp tegnap este mondtam a Zaba-s K-nak, hogy én igazából nem tudok kis adagokat főzni, gyakorlatilag mindig legalább négy személyre főzök, ami mondjuk olyan szempontból jó, hogy van mit vinni másnap melóba, de ha már harmadjára kell ugyanazt enni egymás után, akkor biza megunjuk, bedobozoljuk, a doboz meg aztán bevackolódik a hűtő egy rejtett zugába, és gyakran már csak majdnem mászós állapotában kerül elő... aminek határozottan nem örülök, mert nem szeretek kaját kidobni. Ezért jó, ugye, ha vendégek jönnek, mert akkor van esély rá, hogy eltalálom az adagot – bár ilyenkor is hajlamos vagyok túllőni a célon (úgy is mondhatnám, hogy szeretetnyelvem az etetés, ugye).
Na de egyáltalán, hogy lehet kiszámolni, hogy mi a megfelelő mennyiség? Mennyi az elég, ami nem túl sok, de nem is kevés? A Körtés Menü előételénél például úgy számoltam, hogy fejenként két körtefél kellene majd, de mégis 12 körtefelet töltöttem a nyolc helyett, biztonságnak, hogy a végén legyen amiből nem csak finom, de szép darabokat is válogatni (meg kóstolni is, ugye, mert azt mindig kell). Ugyanezt játszottam a hússal is: azért látszik azokon a gyönyörű fázisfotókon a szükségesnél elvileg több bélszínérme, mert itt is fontos volt, hogy a végén legyen 4 kb egyforma és egyformán megkészült darab, amikkel egyforma tányérokat tudok majd tálalni. Egy hétköznapi ebédnél-vacsoránál persze ez nem tényező (bár a látványosan eltérő méretű rántotthús heveny vitákra adhat okot), de már akkor is érdemes ezt figyelembe venni, ha egy ünnepibb alkalomra készültök otthon.
Aztán az idő. A három korábbi poszt alján szokás szerint szerepel az adott fogás elkészítési ideje, ami jelen esetben egy becslés, hiszen ezek az ételek nem egyenként, hanem egyszerre készültek el. Mutatok egy fotót a körtés menü időtervezéséről, hogy kicsit belepillanthassatok, hogy is működött ez a folyamat. Mert ugye azt, hogy minden időben, az összes szükséges alapanyaggal, megfelelő hőmérsékleten kerüljön az asztalra, érdemes alaposan megtervezni, pláne ha négy fogást szeretne egyszerre menedzselni az ember. Itt meg pláne muszáj volt megtervezni a lépéseket, mert az egyes fogásoknak az utolsó előtti fázisba kellett érniük, mielőtt a „kóstolók” megérkeznek, hogy aztán csak szépen sorban véglegezni kelljen őket. (Azt, hogy ez a valóságban nem így történt, mert Férj véletlenül lenémította a telefonját, és belefelejtkezve a munkába későn indult haza, míg I-ék a tervezettnél hamarabb érkeztek, így én a fázisok közepén, kissé idegbajosan rohangásztam a konyhában, félpercenként újrahívva Férj süket telefonját, miközben a vendégek már kényelembe helyezték magukat, a ház ura pedig sehol, naszóval ezt a részét a történetnek fedje a feledés jótékony homálya... upsz.)
Amúgy ha alaposan összeszámolom, nagyjából három és fél órába telt a teljes menü elkészítése, ami majdnem egy órával kevesebb, mint az egyes elemekre számolt külön idők összessége. Nyilván, hiszen pár dolgot össze lehetett hangolni: a két szuvidálnivaló szépen elfért egymás mellett, így a leves körtéje már készülgetett egy ideje, mikor a főétel körtéje bekerült mellé, ezért is volt 84 fokra számolva mindkettő; a sütőhasználatot is felépítettem, hogy a kisebb hőfoktól haladjak a nagyobb felé, satöbbi. Persze ebbe nincs beleszámolva a körték előkészítésének bő két órája, meg hát ugye a jus-t is „mirelit” alapból készítettem, de hát egy konyhában valamennyire jártas emberkének mindig lesznek hasonló cselei talonban, amivel rövidül az egyszeri munkaidő.
És hogy mi volt a legbonyolultabb ebben a főzési folyamatban? Talán az, hogy egyszerre futott sok feladat, amik egyikéről sem felejtkezhettem el, hogy semmi se menjen tönkre, meg hogy nagy koncentrációt igényelt azt is folyamatosan fejben tartani, hogy melyik edényben melyik alapanyag melyik fogáshoz tartozik, és – bár aránylag sok helyem van pakolni – arra is figyelni kellett, hogy lehetőség szerint csak az elkészült elemek maradjanak a pulton, fogásonként szépen csoportosítva. A rendet még nem sikerült tökéletesen tartanom, de azért ezzel is jó irányba haladok (csak a mosogató telik meg orbitálisan a főzés végére, ami miatt nem tudok azzal a fallal a háttérben fotózni – a blogger nyomorúságai, ugye).
Nos, nagyjából így készült el A Körtés Menü. De tudjátok mit? Igaz, hogy a tálalással kevesebbet kell foglalkozniuk, de a többit – a fogások készítésének összehangolását, az elkészülés időzítését – nap mint nap gyakorolja minden háziasszony és -ember, aki rendszeresen főz kisebb-nagyobb családjára. Márpedig ez nem kis meló, pláne nem mindennap, pláne nem akkor, ha még arra is gondolni kell, hogy nagyobb időtávlatban nézve is változatosan, kielégítően, és mindenki ínyének megfelelve működjön az otthoni nullhuszonnégyes konyha. Szóval most egy kicsit álljatok fel a gép mellől, menjetek, és ölelgessétek meg a párotokat, anyukát, apukát, vagyis azt, aki általában gondoskodik arról, hogy minden nap friss és finom meleg étel kerüljön az asztalotokra, és köszönjétek meg neki ezt a sokszor láthatatlan munkát (ha ti vagytok ezek, akkor egyrészt veregessétek meg a vállatokat és töltsetek magatoknak egy pohár kedvetekrevaló bort, másrészt azért hívjátok fel legalább azt, akitől ezt tanultátok ;) ). Aztán persze gyertek vissza, és olvassátok el a desszert receptjét.
Borban párolt körte csokoládés brownie-val, étcsokiszósszal
Hozzávalók 4 személyre:
a körtéhez: 4 egész körte, kb 200-250 ml száraz vörösbor, 3 ek méz, 2-3 szem szegfűszeg, 1 tk fahéj;
a brownie-hoz: 300 g étcsoki, 200 g cukor, 200 g vaj, 5 tojás, 100 g liszt, 30 g kakaópor, 1 cs. sütőpor;
a szószhoz: 200 g étcsoki, 50 g vaj, 100 ml száraz vörösbor, 1 cs. vaníliás cukor
Először a körtét készítettem elő, mint már tudjátok, jóval korábban. Ehhez a körtéket megpucoltam, az aljukra kis talpat vágtam és innen indulva karalábévájóval kiszedtem a magházukat. (Az, hogy a mi körtéink, pláne megpucolva, nem nagyon emlékeztetnek körtére formailag, hát, mit mondjak, az a mi szerencsétlenségünk.) Vákuumzacskóba tettem, ráöntöttem a bort, hozzáadtam a mézet és a fűszereket, majd a leggyengébb fokozaton óvatosan levákuumoztam, ügyelve, hogy ne nyomódjanak össze a körték. Amikor a felhasználásra került a sor, vizet forraltam, majd beletettem a zacskót, és alacsony lángon 30 percig pároltam, végül hagytam a lábosban kihűlni. Ha ti nem tudtok/akartok vákuumozni, persze simán fűszerekkel ízesített, felforralt borban is meg lehet párolni a körtéket, annyira vigyázzatok azonban, hogy ez esetben minimum fél liter bor kell, mert így el kell lepnie a körtéket a bornak. Mondjuk az is igaz, hogy miután kiveszitek a körtéket, újra lehet forralni a bort, és el lehet koccintgatni jó melegen a desszert mellé ;)
Ha a körték főzését elindítottam, jöhet a brownie. Vízgőz fölött összeolvasztom a darabokra tördelt csokoládét, a vajat és a cukrot. Leveszem a tűzről, hagyom kb langyosra hűlni, majd egyenként hozzáadom a tojásokat, végül pedig a többi hozzávalót. Habverővel alaposan elkeverem, vékonyan kivajazott tepsibe öntöm. 170 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütöm, majd hagyom kihűlni.
Zárójel, mint már megszokhattátok. Igen, ez az adag nagyon nagy, ebből sokkal több embernek is jutna brownie. Jelen esetben megintcsak a tálalás volt az ok: egyrészt biztosnak kellett lennem benne, hogy a végére marad négy korong egyben a tálaláshoz, másrészt eleve számolnom kellett azzal, hogy a korongforma több alapanyagot igényel, mint ha mondjuk kockákra vágtam volna a browniet. Ne aggódjatok, azért nem dobtuk ki a maradékot, secperc alatt elfogyott még a morzsája is ;)
A csokiszószhoz a csokit, a vajat és a cukrot összeolvasztom, majd hozzákeverem a bort, és hagyom, hogy egy kicsit kipárologjon az alkohol. Habverővel gyakran kevergetve fényesen tartom.
Tálaláskor a tányérra teszek egy kis pöttynyi csokiszószt, erre teszem rá a brownie-ból vágott korongot, és erre is teszek egy kanálnyi csokiszószt. A kihűlt körtéket kiveszem a vákuumzacskóból, kicsit lecsepegtetem, majd a magház helyére is csokiszószt teszek. A körtéket ráborítom a korongokra, pár csokicsíkot húzok rájuk, és megszórom egy kevés brownie-morzsával.
Mi a desszerthez is a Takler Trió cuvée-jét társítottuk, nyilván a csokiszószba is ebből tettem – a pácoláshoz értelemszerűen nem ezt használtam, hiszen az két héttel hamarabb történt. Bár sokaknak fura lehet száraz bort társítani egy desszerthez, de higgyétek el, nagyon jól passzolt. Én eleve nem szeretem a túl édesre hangolt desszerteket, ezért is használtam minél magasabb százalékú étcsokit, ahhoz pedig külön jól megy egy testes, fanyar vörösbor. No és persze gratulálok, Borsarock, ismét jó lett az ajánlás, határozottan működtek a borok ;)
Nos, ezzel A Körtés Menü végére értünk :) Remélem, ti is olyan jól szórakoztatok, mint én, és persze azt is remélem, hogy egy ráérős délután nekiálltok ennek a menünek, megfőzitek a négy ételt, és a családotok vagy jó barátok társaságában, egy csodás estén elfogyasztjátok. Hajrá, főzésre fel!
Elkészítési idő: 80 perc
*
A menü borokkal való kiegészítését a Borsarock támogatta. Az ételfotókat Bába István készítette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése