A tizedik év

Érzem a pressziót, oké, oké, tessék, itt vagyok.

Nem tudom, mi történt az elmúlt időszakban a fészbuk algoritmusával, de valahogy nagyon felkapta az én kis blogom mégkisebb oldalacskáját, mert naponta kapom az értesítést, hogy új és új kedvelők érkeznek az oldalra, pedig szeptember óta egy árva posztocska sem sikeredett megszületni. Node most – nem mintha amúgy nem terveztem volna erre járni – ez a folyamatos szelíd emlékeztető csak rávett, hogy nekiüljek posztolni egyet, meghálálandó a még ismeretlen oldalkövetők előzetes jóindulatát. Szóval: köszi.

Nyugalomsziget

És íme, elillant ez a nyár is, néha napokra megtorpanva, aztán meglódulva ismét, torlódó, összeolvadó és szétváló feladatokkal, eseményekkel, munkákkal és találkozókkal, egyetlen nagy hömpölygésben. Néha kikandikált egy-egy sziget – egy békés, kettesben töltött este, egy pörgős, vidám grillezés jó emberekkel, szinfonikus koncert vagy a taps öt percnyi, felszabadító nyugalma előadás után – aztán alábuktunk megint. De hát ez így megy, tudom, legtöbbeteknél.

                        

Őstermelős menü

 Amennyire vágytam mindig is arra, hogy a lakásom tele legyen mindenféle zöldekkel, annyira elutasítottam a haszonzöldek termesztését, amióta az eszemet tudom. Nem tudom, mivel magyarázható ez, lehet, hogy hóstáti gyökereim termeljünk-a-legjobban öröksége (melyről tudom, hogy idő híján, telek híján megvalósíthatatlan), lehet, hogy rövidebb saját életem kerti munkát alig ismerő városiassága az ok – minden esetre sosem akartam (és továbbra sem akarok!) konyhakertet, nem akarok egy-egy szál hagymával, egy-egy tő paradicsommal foglalkozni; az udvaron (melynek zöld részét én továbbra is kertnek nevezem, szabadabb mezőkön felnőtt rokonaim, barátaim és üzlettársaim nagy mulatságára) zöld gyepet és virágokat nézegetnék, s én ezzel máris teljesen boldog lennék.

Granola, kétszer

 Mondtam már, hogy szeretek főzni? 

A világ egyik legcsodásabb dolga az, ahogy a friss, nyers, zamatos alapanyagok szépen lassan összeérnek a fazékban, ahogy a jó dolgokból valami még jobb lesz, és a fazék fölött finoman fodrozódó illatfelhő jótékonyan elbódítja az érzékeket. (Most is jár a pacsi annak, aki felismerte a parafrazációt ;) ) Egyszerű, könnyű öröm, tiszta és ártatlan boldogság. Még akkor is, ha egy sor újratervezéssel kezdődik.

Tanuljunk újra főzni

Komolyan mondom, kedvesek, oda és vissza vagyok az új konyhával. Mondhatom, szerelem első látásra a miénk, én rajongásig szeretem a szép vonalait, színeit, a rengeteg lehetőséget, ami benne van, ő pedig méltósággal tűri a rajongásomat, és alkalmanként kegyesen kimutatja felém a szeretetét. Persze, mint a kapcsolatok általában, ez sem zökkenőmentes, előző kapcsolatainkból, tapasztalatainkból hozott beidegződéseinket az új kedvessel felül kell írni, ki kell alakítani a mindennap közös kis rutinjait... Egyszóval, elhagyva a metaforák és analógiák színes világ, már megint újra kell tanulnom főzni.