Süss fel, nap!

Képzeljétek el, kisütött a nap. Vagyis sütögetett már az elmúlt napokban is, de nem úgy, mint ma: szépen, reggeltől délutánig, úgy, ahogy egy egészséges tavaszi napon kell. Ma már nem tűnt szentségtörésnek a babakék lakk a körmeimen :)

Segítség a végeken

... vagyis a hónap- és emiatt pénztárcakapacitás-végen.

Egy kicsit innen, egy kicsit onnan...

Valamikor régen, amikor még a Kétágúval szembe jártunk barátkozni, meg próbálni, meg egyéb fasza dolgokat csinálni, volt egy kedvenc receptünk. Egyszerű volt, gyors és nagyon finom, és még úgy is ki tudtuk fizetni a hozzávalókat (lévén akkor még nagyon csóró alig-egyetemisták), hogy hatan-nyolcan ültük körbe az asztalt.

Megtartalak,

aszonta a Zuram, miután belekóstolt ebbe a kajába.

... élni se nélküled immár.

Öt éve már, egy szép, februári napon...

... összetalálkoztam Férjjel, aki akkor még nem hogy Férj, de Barát sem volt (hogy a főkóstolásról már ne is beszéljünk...). Tényleg szép, napsütéses februári nap volt, pont egy héttel valentin nap előtt, és Kupidó teljesen biztonságosan gyakorlatozhatott - merthogy éppen íjazni voltunk a Teológia hátsó udvarán.

Az utolsó

Kettecskén

Nem azt mondom, semmi bajunk Ernővel, de azért most tényleg igaz volt a mondás, hogy kétszer örül a gazda a vendégnek: mikor jön, meg mikor megy. Ez talán leginkább a lakásocskánk méretbeli hiányosságaira vezethető vissza, mer' fasza, fasza, hogy itt a' Ernő, meg hogy társaság van, meg hogy (jófajta) ellátmány fejében kapunk estére sört, de azért huzamosabb ideig együtt élni három embernek egy 28-as garzonban, hááát... nem a legkényelmesebb.