"Bárány baktat le az égből..."

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk sok szeretettel!

Férj és a Konyhatündér :)

Az utolsó pillanatban is kellhet egy plusz ajándék

Pedig idén már szép tervecskéink is voltak, meg jegyzetek, meg időben elkészült lista - de hát az ember még mindig csak tervez. Még kellett valami, ami jó is, finom is, szép is, meg miegymás, és főleg gyorsan elkészíthető, mert ugye bármennyire is szeretném én, a két-három hetes érlelési idő nem fér bele két napba. 
Na de találtam egy receptet, amit persze nem úgy csináltam meg, de azért az alapok miatt örökké hálás leszek meg a többi :)

Mert az indiaiak tudnak valamit

Hosszú nap, munka, meg előadás, meg Férjnek is munka, meg tél van és köd és még a hó sem hullt le, hogy legalább az tegye egy kicsit vidámabbá a napokat. Meg persze már öt órakor sötét van, és az ember lánya csak akkor tud felengedni egy picit, ha otthon ülhet, kivételesen nem a gép előtt, és karácsonyi dekorációt gyárthat mindenféle kidobásra ítélt anyagból. De erre sajnos nem jut mindennap idő.
És attól, mert én morci vagyok, hogy már megint sötét van és köd és izé, attól Férjnek még kellene valami vacsora, ha hazaér, és már napok óta melegszendvicsen élünk, úgyhogy az sem lesz jó.
Körülnéztem a konyhában, meg a hűtőben, aztán nagy sóhajtva leültem, hogy akkor most mit is csináljak. Aztán eszembe jutott, hogy mennyire jól találna a salátamaradékhoz egy samosatészta, meg hogy úgy amúgy is, milyen rég ettünk samosát. És hogy az pont milyen jó lesz ma estére.

Mire jó, ha az ember átköltözteti a blogját?

Hát például arra, hogy belenézegessen a régi receptekbe - amikről annak idején azt mondta, hogy ez állandó vendég lesz az asztalon, de aztán talált másat, és soha nem készítette újra egyiket sem - és találjon olyan gyöngyszemeket, amik csodásan fel tudnak dobni egy-egy kómás napot.
Na jó, az igazság az, hogy nem én találtam meg kedvenc rántott kockasajtos ötletünket, hanem Férj, és már egy pár napja rágta a fülemet, hogy ez milyennagyonjó lenne, ha elkészülne újra. Úgyhogy szépen fogtam magam, leriszáltam a Kerfúrba és vásároltam két doboz sajátmárkás kockasajtot, egy sonkásat meg egy simát. Aztán hazajöttem, és abban a boldog tudatban kezdtem el kádat sikálni, hogy most már mindenem megvan egy finom vacsorához.
Ezt a receptet egyszer már mutogattam Nektek, most csak a köret változott (saláta, paradicsomból meg uborkából, murokból meg kukoricából, meg még egy kis borsóból, nyakonöntve balzsamecettel), na meg az, hogy nem sütöttem túl a sajtocskákat.
Szeressétek, me' finom és eccerű :)

Morcogó

Mért van az, hogy amint kibiggyesztek valami kedveset, vagy szépet, vagy bármit az ajtónkra, napokon belül eltűnik a fele, vagy legalábbis megtépázzák, beszakítják, tönkreteszik a díszeket? Tavaly rendszeresen lopkodták az avas, hajlakkal lefújt pattogatott kukoricát a koszorúnkról, s miután rájöttek, hogy ehetetlen, elhajították a maradékot a folyosón. De téptek már le csipkebogyót, letépkedték idén az őszváró papírleveleimet, és most széttépték, meg lelopták a hópelyheim felét.
Próbálom megérteni, hogy hogy lehet ilyet csinálni? Kit zavar az, hogy mi lelkesen igyekszünk kicsit szebbé, otthonosabbá varázsolni ezt a kopott blokkot, ahol százhatvan lakásban majdnem négyszáz ember lakik úgy, hogy nem is akar tudomást venni a másikról? Mért válik zavaróvá, ha valaki megpróbálja kicsit megszépíteni a kopár folyosót?
Tudom, megtanulhattam volna már, meg jobban járnék, ha csak a lakás belsejét csinosítgatnám, meg mért teszek ki bármit, ha nem tudom elviselni, hogy eltűnik... De mindezek ellenére most sem értem a dolgot. És pláne nem akarom elfogadni.

Még 12 nap, nulla óra és harminchárom perc

Ennyi van még karácsonyig. Úgyhogy egyre több karácsonyi kiegészítő kezd előmászni a dobozokból, és csücsül ki a polcok szélére. Azt hiszem, ideje lenne kicsit elrejteni a borzas húsvéti tojásokat... mondjuk egy pár mézeskaláccsal?

Fáradt férjek vidítója

Néhány napja, egy hosszú-hosszú munkanap után Lehel elég morcosan ért haza. Szerencsére aznap semmi komolyabb dolgom nem volt (lásd: nem jártam vásárokba meg előadásokra pénzért), úgyhogy képes voltam sepregetni, meg kisuvickolni a fürdőt, meg elmosogatni, meg egyéb olyan dolgokat végezni, amiknek bele kellene férnie egy munkanapba is - bár azt hiszem, ha az ember nincs otthon napközben, akkor nehezen takaríthat. Erre még ki kellene találnom valami megoldást.
Szóval volt időm rendbeszedni a házat egy kicsit, és ennek örömére kitaláltam, hogy kapjon az Emberem valami finomat vacsorára, merhogy ugyi ha az ember lánya inkább este dolgozik, mint nappal, és inkább mindig, mint meghatározott keretek között, akkor hébe-hóba előfordul, hogy nem főz vacsorát az urának. (Mondjuk ez megint az otthonlevés illetve -nem levés problematikája, esküszöm, dolgozom a távirányított háztartás ötletén.) Azt még nem tudtam, hogy mi lesz a vacsora, csak azt,  hogy kell legyen benne valami zöldség (mert úúúgy megkívántam), meg valami hús (ezt azt hiszem, nem kell magyarázni), meg legyen egy kicsit különleges. Úgyhogy körülnéztem a fagyasztóban, előhalásztam egy adag májat meg egy adag kelbimbót, aztán leültem és néztem magam elé, hogy most aztán ezekből mit csináljak. 

Készülődés

Lassan ismét itt az év vége, és azzal együtt a karácsony. Bár még nem tudjuk biztosan, hogy ez hogyan is alakul majd nálunk, de azért készülődni elkezdtünk - legalább lélekben :)
És persze én nem bírom ki, hogy ne kézműveskedjek valamit, ha már olyasmiket kellene előszedni, mint az adventkalendárium vagy a koszorú...
Egyelőre csak a naptár készült el, holnap megyünk zöldet szedni a koszorúhoz is :) De hogy még véletlenül se fordulhasson elő, hogy valaki csak az én ötletemre vár az adventi naptárához, azt most gyorsan megmutatom :)

Egy egyszerű, hétköznapi vacsora

Mert mi tudunk élni... 
Szeretném azt mondani, hogy mióta Rita elment, csak punnyadunk, meg hogy kipihentük annak a hétvégének a fáradalmait, de az nem a mi stílusunk lenne. Férj ügyesen elment minden nap dolgozni (még most sem értem egészen, hogy hogy bírja a napi - utazásostul-mindenestül - tizenkét órát), és azért én sem tengtem-lengtem, szerveztem koncertet, meg gyűltünk, meg rádióztam, meg írtam, meg... hát, meg végül sikerült elpakolnom a matracokat és paplanokat, amiket még Ernőék használtak :P És miután a tegnap hosszú estém volt (majdnem beszélgettem Bródyval), de mire hazaértem, Férj nagyon kedvesen elmosogatott, pedig igen sok cucc maradt a pita után, szóval akkor úgy gondoltam, hogy kéne már készíteni valami igazán finomat.
Meg azért is, mert szerdán megint gyűlünk, csütörtökön meg kitudja, mi lesz, szombat-vasárnap pedig valószínűleg hajnalig fogok dolgozni a salsafesztiválon, úgyhogy legfeljebb reggelit készíthetek majd. Ja, hogy kihagytam a pénteket? Igen, mert pénteken Aletta jóvoltából vacsorázni megyünk - azért muszáj megünnepelni, hogy Férj épp egy fél éve lett Férj :D

Mehet bele minden?

Sajnos a gyorskajáldáknak megvan az a rossz szokása, miszerint nagyon-nagyon jó illatokat eregetnek a levegőbe, hogy az ember fia és lánya elcsábuljon tőle. De mi erősek vagyunk, és inkább elkészítjük magunknak.
Vasárnap este, hazaértünk Szamosújvárról, Férj lement misére, de előtte még megbeszéltük, hogy akkor gyorskaja lesz, itthonról. Igaz, így annyira nem gyors - nekem, de végül is neki nyitott az Itthon gyorskajálda :)
Az alap a múltkori pita volt, csak duplázva az adagot, mert azok elég picikék voltak (akkor nem mondtam, mert nem akartam beismerni, hogy én is elronthatok valamit, de azért tényleg kicsik voltak. De finomak :) ). De ha már a beismeréseknél tartunk: NE hagyjátók fél óránál tovább a buckókat, mert túlkelnek, és NE felejtsétek el kinyújtani őket sütés előtt. Ezeken kívül egész jó lett a mostani :P

Egyszerűen tökéletes

Azt hiszem, régóta nem sikerült ennyire harmonikus ételt kreálnom... legalábbis a top tízben biztosan benne van, halas párjával együtt.

Pedig igazából semmi különleges nincs benne, sőt, ez már olyan vacsora volt, aminél nem is cetliztem ki a konyhafalra, hogy mit is akarok csinálni. De jó lett. 

Szolgálati közlemény kiegészítése

No akkor pontosítsuk egy kicsit a menetrendet a régi receptek feltöltése kapcsán.
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy hogy lehet megoldani azt, hogy tűnjön is fel Nektek, hogy van új recept, de ne kerüljön mindegyik novemberre, hanem legyenek szépen beütemezve a helyükre.
Férjjel arra a döntésre jutottunk, hogy arra a dátumra töltöm fel őket, ahogy elkészültek (tehát nem a legelső helyen, hanem valahol lentebb jelennek meg), ő pedig mindegyiket gyorsan kiteszi fácséra, hogy lássátok. És persze lehet követni az arhívumban is, hogy mikor melyik hónap jelenik meg 2013-ból :)

Na, bocsánat, ha fölöslegesen fárasztottalak Titeket és amúgy is mindenkinek tiszta volt, hogy hogy működik majd a dolog, nekem szükségem volt az írásos megerősítésre. Ja, és van pisztrángos cikk augusztusban/ból :D

Mert velünk sosem történik semmi

Pont a múlt héten panaszkodtam a Zuramnak, hogy mennyire nem történik semmi velünk. Aztán kicsit utánaszámoltunk.
1) múlt hét hétfőn eljött R.bátya vacsorázni.
2) kedden érkezett Ernő, itt lakott csütörtökig
3) pénteken nekiindultunk világítani, csak úgy, fél Erdélyben
4) következő csütörtökön, vagyis tegnapelőtt jött Rita barátnénk Pestről, meg Ernő, úgyhogy már négyen lakunk kedvenc garzonunkban, és persze eszünk meg iszunk rendesen (mérték a vödör... vagy legalábbis a flakon :P)
Csak soha ne történjen ennél kevesebb :)

Szolgálati közlemények

Köszöntelek mindannyiótokat újra, az új helyen. Mivel tudom, hogy emberek ezrei várták szívrepesve az új bejegyzéseket (na jó, nem, de Aletta igazán sokszor kérdezte, hogy mikor lesz új, mert unja a banánt...), ezért még jobban szégyellem magam, hogy ilyen későre tértem vissza a világot jelentő billentyűzetre. A helyzet az, hogy időközben nagy változások történtek nálunkfele, a Főkóstolóból nagyon helyre kis Férj vált, én pedig ebből kifolyólag nevet váltottam. Sajnos azonban a Gúgli olyan aktívan védi a fiókokat, hogy igen macerássá vált új névvel-címmel a régi blogba bejelentkezni, aztán ki, aztán vissza, aztán... Na, értitek.
DE.
Mivel ma két éves a blog (és nem, nem fogom kivonni azt a fél évet, amíg nem élt), ezért visszatértem, és újra elárasztalak Titeket receptekkel :)
A következőkben úgy fog működni a dolog, hogy az aktuális receptek mellett a régi blogról is elkezdem átpakolni a cuccokat*, illetve párhuzamosan kezdem majd feltöltögetni azt a mintegy nyolcvan receptet, amit ebben az évben gyűjtöttünk, készítettünk és előkóstoltunk Nektek :) Mellesleg pedig kicsit a struktúrán is változtatunk, Férjjel egyetértésben nem csak receptes, hanem olyan mindenes blogként működünk majd tovább, mert rájöttünk, hogy nem tudunk annyi embert meghívni magunkhoz, mint amennyire szeretünk dicsekedni a hóm-méd cuccainkkal :) (Úgyhogy lehet, hogy Férj is írogat majd Nektek, bár ő erről még nem tud :P)

Boldog születésnapot :D 

*ápdét: a blog szülinapja alkalmából nagy nehézségek árán sikerült megtalálni az importálás opciót, úgyhogy MÁR MOST elérhető minden régi recept :D

Lélekmelengető

A múltkori pisztrángozás után kezdtük úgy gondolni, hogy nagyon is helye van az életünkben egy kis halacskának. Persze nem lehet mindig pisztrángot venni, de pangasius mindig van - és nem igaz, hogy annyira egészségtelen. És mivel kellőképpen morcos és minden-bajom-van hangulatban voltam, Lehel vállalta, hogy lemegy sütnivalót venni, pedig ő is fáradt volt a heti munka után. Egy kis hal, egy kis gomba, és kész.
Igazából még neve sincs, csak annyit tudok, hogy bármikor, bármilyen elkenődött nőszemélyt és kifáradt Férjet képes megvigasztalni ez a csoda.

Mediterrán hangulat avagy mit esznek a kéthetes házasok?

Az úgy történt, hogy kenyérért mentünk a Kerfúrba. Aztán ott megláttunk valami gyönyörűszép pisztrángokat. Aztán eldöntöttük, hogy másnap veszünk belőlük, vacsorára. Aztán hazajöttünk, én nekiültem ötleteket keresni és összefutott a nyál a számban, mire összehoztam a lentebbi receptet. Aztán másnap lementünk megint, és persze már nem volt abból a kinézett pisztrángból (ekkor döntöttem el, hogy többé nem mondom semmi szükségesre azt, hogy majd megveszem később, mert nem lesz - ezt az elmúlt hónapokban nagyon-nagyon sokszor tapasztaltam), de kijelentettem, hogy mostmár aztán pisztrángot szerzünk, lesz, ami lesz. Hát, hajtóvadászat lett, meg - nagyon finom vacsora :)

Majmok vacsorája

Igaz, hogy én nem szeretem a banánt, de a Kedves igen, ez a recept pedig már nagyon régóta izgatta a fantáziámat. Jelentem: bár nem lesz a kedvencem, de így elkészítve még máskor is képes leszek megenni ezt a gyümölcsöt :)

Szezámmagos bundában rántott banán lapkasajttal, chips-szel

Hozzávalók: fejenként legalább egy banán, liszt, só, tojás, szezámmag, olaj, fejenként egy lapkasajt, méz, mustár, sima sós vagy tejfölös chips

Ó, az a kenyér...

Bár szilveszterre volt szánva, mégis elsején este ettük meg ezt a csudifinom töltött kenyeret, amit Kifli és levendula blogján találtam... Valami mennyei :)