Nem tökölődünk

Pedig de. Legalábbis vacsorában.

Az utolsó vacsora

Bár lehetne ilyen analógiákat találni a jelenlegi elfoglaltságaim között, de nem a Jézus-féle utolsó vacsorára gondolok, hanem a mi évzáró vacsoránkra a nyár beköszönte előtt. Mert ugye nyárára még inkább elhagynak bennünket a barátaink :P

Légy sugaras

Bár időből a kevésnél is kevesebbem van, azért alkalmanként muszáj beiktatni valami agypihentető kézimunkát. És közben mondjunk lehet énekelni is egyet :)

Mint egy jó ebéd a nagymamánál

Az igazság az, hogy nem tudom, hogy kezdjem el ezt a mai posztot. Azért próbálkozom. A vége mindenképp egy nagyon finom vacsora lesz :)

A melegre való tekintettel

Végre sikerült megoldani a technikai problémákat, és feltölteni a gépen maradt képeket, úgyhogy lassan visszarázódhatunk a normális kerékvágásba. Legalábbis egy kis időre :)

Szolgálati közlemény 3.

Helló! :)

Bár már megvan a mai anyagom, és kivételesen még időt is tudnék szakítani a megírására, sajnos a számítógépem nem igazán hajlandó együttműködni velem: az usb-portjai nem hajlandóak felismerni semmit. Így jelenleg, az általam ismert módszerek alapján lehetetlenné vált a képeim feltöltése, ami viszont elég nagy mértékben rontaná a posztok minőségét :) Igyekszünk megoldani a problémát, addig is remélem, a régi posztok is fenn tudják tartani a lelkesedéseteket :)
Üdvözlettel
Csilla, vagyis a Konyhatündér

Utak között

Az elmúlt hetek-hónapok, mint azt már többször említettem, eléggé pörgősen teltek, és ha jól utánaszámolok, szinte többet voltam külföldön, mint az országban, és biztosan többet más városban, mint Kolozsváron. Ez persze azt is jelentette, hogy Férj jóval többet kényszerült mirelit-kaját enni, mint rendeset. Azért nem kell megijedni: a mirelit-pizzát is én készítettem :) (És nem, a képen szereplő étel NEM mirelit-pizza.)

Régi ígéretek

Valamikor, hetekkel ezelőtt beígértem nektek a monostori úti rendház képeit, másnapra. Másnap aztán valahogy más képek kerültek a kezembe, úgyhogy akkor beígértem a rendházat a következő csütörtökre. Aztán valahogy nem akart eljönni az a csütörtök. Eddig.

Budapest, Budapest, de csodás

Mivel mostanában belémbújt a nyüvecske, a múlt héten ismét nekiindultam a nagyvilágnak, pontosabban a második kedvenc városomnak. Budapest eddig is nagyon kedves volt számomra, és úgy tűnik, minden egyes odalátogatásom során egyre jobban befogad a város.

Valami régi, valami új, valami... zöld :)

Miután lassan, de biztosan közeledem a kétszázadik bejegyzéshez, előfordul, hogy vissza kell keresnem az eddig feltett receptek között. Főleg olyankor, ha tudom, hogy a receptet már készítettem, sőt, nem is egyszer. Ilyenkor szoktam jól meglepődni, ha a keresett recept - nincs fenn a blogon. 

Ha végre itt a nyár...

Mind mondhattam én, hogy tavasz így, meg tavasz úgy, ha egyszer a természet nem így gondolta. Mert azért valljuk be: mostanában vagy tél végi, vagy már nyári időjárás fájdította a fejünket, alkalmanként mindkettő egy napon. De most már úgy tűnik, hogy végre itt a nyár, olyan igaziból, és jövő héten már lelkesen liheghetünk a harminc plusz fokokra felmelegedett lakásunkban. 
Ha pedig nyár, akkor színek és formák és kavalkád. Például karkötőn.

  

Fürdő-reggeli 1:0

Képzeljétek azt, hogy éppen hétvége van, szép, napos idő, csicsergő madarak meg bimbózó fák, és nektek éppen reggelizni kéne szépen, komótosan, a gyönyörű teraszotokon. Nna, ilyenkorra ajánlom én ezt a csudát.

A recept, ami beutazta a Kárpát-medencét

(és szó szerint, mert végig nálam volt a cetli...)
Szóval úgy történt a dolog, hogy én tiszta ügyesen megírtam ezt a bejegyzést, aztán hipp-hopp, jött egy netszünet, és az egész elszállt a 'csába. Tudom, tudom, ez már két hete volt, és nem, valóban nem tartott két hetet a netszünet. Egy sor beszámoló következik.

Mese sajttal, sonkával

Hát, azt igazán nem mondhatom, hogy nem voltak mozgalmas napjaink. De legalább az estéink hoztak néhány nyugodt pillanatot - már amikor egy országban voltunk.

Rohanósan

Az igazság az, hogy ez a hét egy kissé zsúfoltra sikeredett. Igazából, ha jobban belegondolok, az egész május meglehetősen zsúfolt (az egyéves házassági évfordulónkon pölö épp csomagolni fogok, mert másnap utazom Dunaszerdahelyre), és attól tartok, ez a következő hónapokban sem fog változni. Bár, végül is, nekem sírt a szám, hogy nem történik semmi :)

Eccerű és naccerű 2.0

Hiszitek vagy sem, alkalmanként nagyon is vágyunk az egyszerű kajákra. Mondanám, hogy házias ízek, de én nem emlékszem rá, hogy ilyesmit ettünk volna, Férjék pedig nem ették ebben a verzióban. Mondjuk könnyen lehet, hogy ebben a verzióban még senki sem ette...

Akkor jó a majális, ha az ember kajál is.

Eshet az eső, elmaradhat a ki- meg egyéb vonulás, de azért a májuselsejéhez is, mint minden egyéb ünnephez nálunkfelé, hozzátartozik a - maradjunk ebben, mert a legtöbbször ez a jellemző - zaba. Mi természetesen nem zabáltunk, hanem szépen és illedelmesen faltunk fel majdnem mindent, amit kipakoltam az asztalra. Négyen az elvileg hat személyre elegendő adagot :) Mellette persze folyt a Rejtő, meg a Catan, meg azért a sör is, mert az úgy jó. (És igen, miccset is terveztem, de aztán sehogy sem akart összejönni a megvásárlása, úgyhogy az elmaradt a következő majálisra, amikor remélhetőleg már valahol a zöldben fogunk sütögetni.)

Itt van május elseje,

és bár nem köszöntötte énekszó és tánc (inkább csak csúnya esős idő), azért mégiscsak élvezzük a ránk szakadt hétköznapi hétvégét :)