'16

ok, hogy ezt főzzétek először az új évben: 1, finom, 2, egészséges, 3, bár időigényes, de nem bonyolult, 4, finom, 5, ... Na jó, nem tudok felsorolni tizenhat okot. De azért megéri elpepecselni ezzel a kis kajácskával :)

Menü :)

És íme, a mi kis meghitt szilveszterünk menüje...

A receptekért nézzetek majd vissza jövőre :)

Boldog új évet kíván a Férj és Konyhatündér!

Adventi luksz

Ugye nem hittétek, hogy az, hogy nem posztolok a blogra, azt is jelenti, hogy nem eszünk finomakat?
Az úgy volt, hogy hosszú napom meg hetem volt - mint az szokásos. És eljött a pont, amikor mindent kikapcsoltam, és bemenekültem a konyhába lazulni - mint szintén szokásos. És megkreáltam ezt a finomságot - mint az, remélem, szintén szokásos.

Kiskarácsony, nagykarácsony

Az ember tervez, aztán újratervez, aztán még egyszer. Amíg a végén minden úgy alakul, ahogy nem várta. De amíg ilyen vacsik lesznek az újratervezések végén, addig végül is nem jártunk annyira rosszul :)

Ezt jól kisüttettük magunknak

Ettünk, ittunk, fizettünk – most pedig beszámolunk. Az első Kritikus Pont a blog életében: a monostori Toscana vendéglő.

Időhurok

Szégyen, nem szégyen, bevallom: az elmúlt másfél hétben nem voltam otthon.
Vagyis de, otthon voltam, de csak és kizárólag aludni mentem haza - se beszélgetés, se takarítás, se főzés. Hogy is mondjam, nem volt jó.

Betegleves,

mondhatnám, mert valóban: ez az a leves, ami még a halottakat is meggyógyítaná. Csak éppen az elkészítéséhez kell egy kis egészséges segítség. Na nem azért, mintha annyira bonyolult lenne, de azért csak kell álldigálni egy keveset miatta a tűzhely mellett, az pedig nagybetegen nem annyira móka.

Zenés vacsora

Bármennyire is szeretek elszöszmötölni a konyhában, előfordul azért, hogy se kedvem, se időm, se energiám nincs a főzőcskéhez. De a Zember edzésről jön, meg én se ettem egész nap semmi normális ételt, úgyhogy mégiscsak kellene valami tartalmas és finom dolog legalább vacsorára. Na, ilyenkor jönnek jól ezek az ötletek.

A mennyei fokozása

Igaz, hogy nincs tévénk, de azért alkalmanként követek egyes műsorokat online - és ezek a legritkább esetben sorozatok :) 

A negyedik

Hehh, hinnétek, hogy már négy éve működik ez a blog? Jó na, inkább csak működget, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, de azért... :)
Az elején még csak receptek voltak, tisztán és egyszerűen, semmi duma - és iszonyat gyenge képek.
Aztán lassan-lassan javult a képminőség, tanulgattam egy-s-mást az ételfotózásról, és elkezdtem történeteket is írni a receptek mellé.
Lassan két éve annak is, hogy a kaják mellett kreatív posztok is megjelennek kvázi rendszeresen, és már majdnem egy éve működik a Kolozsváros-rovat.
Sokat gondolkoztam, hogy idén be tudok-e hozni valami újat, ami talán érdekelne titeket, ami nekünk is fontos és tetszik, és aminél még tudom is vállalni, hogy nagyjából rendszeresen posztolok :) Aztán elmentünk vacsorázni egyet Férj és Após születésnapján, és beugrott, hogy mi hiányzik még nekem a blogról.
Szóval ezentúl, a saját jólétünkért meg a ti okulásotokért elmegyünk vacsorázni valahová, aztán majd jól beszámolok róla nektek: a helyről, a kiszolgálásról, az ételekről, és persze az árakról is. Ami külön érdekessége lesz a projektnek, az az, hogy nem egyedül én fogok kritikákat írogatni, hiszen megkértem még egy pár barátomat, hogy csatlakozzon, és írjon egy-egy kritikát, ha épp étteremben jár. A tervek szerint nagyjából havonta lenne kritika-poszt, de ezt még eldönti az idő :)
Remélem, ti is annyira örültök a blog születésnapi ajándékának, mint amennyire mi (de komolyan, amúgy is imádunk jókat enni meg kritikázni :D ), és köszönöm, hogy itt vagytok :)

Ja, és picit a dizájn is változott, mit szóltok? ;)

Őszi ízek

Van, amikor minden összejön - és most kivételesen nem arra gondolok, hogy mennyi probléma képes begyűlni egyetlen napra :) 

Akarsz-e játszani?

Az egyik legszebb, legcsodásabb és legjobban variálható játék a nyelv. Emlékszem, annak idején hány hosszú órát játszottunk utolsó betűt WT-vel, volt, hogy csak azért, hogy ne unatkozzunk útközben, de volt, hogy csak úgy simán, a Sétatéren, mindenféle új szabályok kitalálásával. Ó, és a rengeteg szójáték, ami nélkül gyakorlatilag nem folyt beszélgetés - a jelszavaim egy része még mindig ezekből a szójátékokból építkezik :) 
Meg aztán próbálkoztunk V-val, hogy csak versben beszéljünk, de ezt a játékot Férjjel tökéletesítettük a végén - igaz, engedménnyel: ha nem volt megfelelő verssor-válaszunk, akkor fel lehetett használni népdalok sorait is.
Aztán valahogy kikoptak ezek a játékok a mindennapokból. Eltűntek azok a barátok, akikkel ez volt a szokásos érintkezési forma, és Férjjel is egyre gyakoribb lett a munkahelyi nehézségek vagy a pénzügyi gondok megbeszélése, mint a csipkelődős nyelvi játék esténként. Nekem meg lassan elegem lett ebből - meg abból is, hogy idejét sem tudom, mikor kreatívkodtam utoljára - és azt mondtam, hogy majd most megoldom én ezt a problémát. És megoldottam :D

Uccakaja

Igaz, ami igaz: a gyorskaja-kultúránk eléggé gyér. A leggyakrabban rántottsajtot veszünk, ha veszünk, néha-néha becsúszik (főleg a Zembernél, engem nem győzött meg) egy-egy cordon bleu, de úgy amúgy kábé ennyi. (Ja, és még mindig szeretettel emlékszünk vissza a temesvári szép napokra, meg az ottani igenjó gyrosra :) ) De azért azt ennyiből is meg tudtuk állapítani, hogy nem a gasztronómia csúcsa a dolog.

Egy kis nyári nosztalgia

Igaz, hogy lassan november lesz, és minden szentek várakoznak az éjszakára ma, de még mindig van egy nyári receptem, amit nem mutattam meg. És végül is mért ne lehetne kicsit nyaralni novemberben is?

Variációk...

... rizseshúsra.

Gasztrotúra numero... sok

Valahogy az életemben megszaporodtak az esti munkák. Az esti munkákhoz viszont társaság is jár, a társaságnak pedig általában ennie is kell valamit. Kár, hogy emiatt én kimaradok alkalmanként az esti munkákból :P

A panelen túl

Nem tudom, miért, de mindig is odavoltam a tömbházakért. Talán azért, mert mindenki szidta őket, hogy csúnyák, koszosak, élhetetlenek. No, az élhetetlenségen nem tudtam segíteni, de a szépet igyekeztem meglátni bennük.
Nyilván nem az abszolút kocka, egy ajtó-egy ablak blokkokról beszélek (bár mi is ilyesmiben lakunk, és tudnék mit kezdeni ezzel az épülettel is), hanem azokról, amikben azért van egy kis csel, egy kis izgalom, kikandikál a szürke felszín mögül a rejtett rafinéria. És ha vesszük a fáradságot, és figyelmesebbre nyitjuk a szemünket, igazi kincsekre bukkanhatunk. 

(Amúgy azt is elárulom, hogy ez a lépcsőforduló ihlette a Kolozsváros-posztokat egy pár évvel ezelőtt, mikor E. barátunkkal jártuk a környéket.)

Gyönyörű, csigalépcsős lejárat a Monostor egyik (amúgy is jól átgondolt, újszerűen tervezett) komcsi blokkjában.

Raguzzunk

Említettem nem olyan rég, hogy volt egy halas periódus a nyarunkban. Nem tudom, mi miatt kattant be akkor annyira a hal, de lépten-nyomon csak azt ettük volna. Így - azt is ettük.