Életlecsó

Öhm, boldog új évet, kedveseim :) 
Képzeljétek el, még élünk. Kicsit rohanós ez az élet, kicsit sokfeleszakadós, de a miénk. És az igazság az, hogy lehetett volna már poszt ebben az évben, de fennmaradó nemdolgozós perceimben én szemtelen módon lecsuktam a gépet, odakuckóztam Férj mellé, és csak voltam.

Éljenek az újra megtalált receptespapírok

Réges-régen, amikor elkezdtem főzőcskézni, konyhai tudatlanságom okán mindig rá voltam kényszerülve, hogy cetlire írjam az áhított étel elkészítésének menetét, mert másképp nem tudtam, melyik lépés mi után következik. (Nem, nem lett volna egyszerűbb kinyomtatni a recepteket, mert annyi elbizakodottságom már akkor is volt, hogy magam kreáltam új dolgokat, innen-onnan összeollózva az ötleteket - és ez nekem, digitális éppencsak-bevándorlónak kézzel leírva könnyebben ment.) Aztán eljött az az időszak, amikor már nem kellett mindent kiírnom, mert kezdtem emlékezetből is feltalálni magam a konyhában - míg végül elérkeztem ahhoz az állapothoz, hogy fejben képes vagyok lefőzni egy teljes menüsort, és ezt aztán gyakorlatba is ültetem mindenféle cetlizés meg fennakadás nélkül. Innentől fogva már csak egy okom van a receptek lejegyzésére: hogy - mivel ugye eszméletlen nagy csúszásokkal kerülnek fel a csudireceptjeim a blogra - képes legyek nektek is reprodukálni a kaják elkészítési folyamatát, és ne ott akadjak le a képek nézegetésekor, hogy ez gyönyörű szép, de hogy is csináltam? Épp ezért a receptírás egy jó ideje már a vacsora után folyik, amikor még azért nagyjából élénken él bennem az előző pár óra tevékenysége. 

Ki lopta el 2017-et??

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon megdöbbentem rajta, hogy már november van. Mit hogy november van, szinte november közepe! Komolyan, hova tűnt el ez az év?

Szól a rádióóó...

Mondtam nektek a múltkor, hogy van még izgalom az életünkben, sőt, nagy boldogságomra olyan izgalom, ami nektek is öröm lehet :) Mint talán tudjátok, idén novemberben már hat éves lesz ez a blog, és ilyentájt mindig nekibuzdulok, hogy mostaztánakkor mekkora nagy bummot is fogok csinálni én a továbbiakban a drága kis blogommal (aztán ebből vagy lesz valami, vagy nem :/ ). Idén egy szerencsés véletlennek és egy hihetetlenülszuper megkeresésnek köszönhetően egy kicsit korábban ünnepeljük a blog születésnapját, mert ennél jobb csinnadrattát semmikép sem tudnék kitalálni :D

Amikor az élet homlokon csókol

Képzeljétek el, hogy miután hosszú-hosszú ideig senyvedtek egy gödörben, és már nem is bíztok abban, hogy kijuthattok onnan (meg a kiművészkedett körmötök is letörött), egyszerre csak minden oldalról bezuhognak a mentőkötelek. Ti meg kimásztok a fényre, és rájöttök, hogy a kötelek nem csak a gödör szájáig értek, hanem végtelen magas létrákban folytatódnak odafent.

Új kilátások (meg köszöngetős poszt)

Új kilátások várnak minden pillanatban - ha kinézek az ablakon, mivel lassan két teljes hete, hogy új lakásba költöztünk.
Na persze nem csak ez változott az utóbbi hónapokban, pláne az utóbbi pár hétben, de ennyire sok mindenről nem is tudok hirtelen beszámolni, főleg nem pár hónap kihagyás után, szóval maradjunk csak a költözésnél.

A tavasz ígérete

Hmm, mi is volt az elmúlt hetekben? Egy-két közgyűlés, egy-két rendezvény, egy kicsi húsvét, egy kicsi tél... rengeteg munka, alkalmanként egy-egy jó beszélgetés, néha-néha finom vacsora... Élet.

Formabontó fánk farsangfarkán

Itt a tavasz! Legalábbis most, ezen a szép vasárnapi koradélutánon nagyon úgy tűnik, hogy a farsang farkával a tél is elbúcsúzik – mint ahogy illendő is neki ilyenkor –, és átengedi a helyet a friss tavasznak, hogy viduljon a lelkünk.

P, mint problémamegoldás. Meg mint paprikakrém.

Boldog új évet, kedveseim!
Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter  - nekünk igen, köszi itt is, nonstoposok, bár a hajnali utolsó kör székely ektivitit lehet jobb lett volna kihagyni - és sok-sok új energiával fogtatok neki az új évnek. Meg azt is remélem, hogy így az első hónap végefelé még maradt is belőle.

A tél első lehellete

Ma este lehullt az első igazi hó ebben az évben. 

Vagyishogy hó - havacska - volt eddig is egyszer-kétszer, de most néz ki úgy, hogy még meg is marad  - és végre olyan szépen hullt-kavargott ma este, hogy büntetlenül eszembe juthatott az egyik kedvenc téli számom, ami az első kósza hópelyhecskétől az utolsó tavaszi hócsörgedezésig meghatározza minden telemet, lassan tíz éve már.

(Újra)születésnap ősziesen

Öhm, heló... Jár még egyáltalán erre valaki? Nem?

S ha kiteszek egy ilyen szép képet? ;)

Kényszerszünet

Kedveseim!

Mint talán már rájöttetek, mostanában kicsit parkolópályára került a blog az életemben. Nem azért, mert meguntam volna, meg azért sem, mert éppen Hawaii-on lógatom a lábamat és magasról tennék rá. Éppencsak...
Mint tudjátok, ez a blog nem csak a kajáinkról szól, hanem egy kicsit (jó na, alkalmanként nagyon) rólunk is. Mostanra már nehéz úgy receptet írni, hogy ne mesélném el, hogy mi történt a kaja készítése előtt, közben és után. Most azonban egy olyan hullámvasútra ültünk fel éppen, amelyikről nem szeretnék beszélni. Még nem, vagy soha nem, ezt most nem tudom - de most nem.
Ezért egyelőre lakatot teszek a blogra, még nem tudom, hogy mennyi ideig. Közben persze főzni fogok, meg fotózni is, meg talán a recepteket is beírogatom - és majd később fog fájni a fejem amiatt, hogy milyen sztorikat írjak melléjük :)
Remélem, azért még meg-meglátogattok néha, ha más nem, régi jól bevált recepteket visszakeresni. Becsszó, azonnal szólok, ha visszatértem az élők sorába!
És bocsássatok meg, hogy ezt a posztot is csak három hónappal a legutóbbi után teszem ki...

Színek

Én tudom, hogy hivatalosan februárig tart a tél, de azért nekem szilveszter után már lassan következhetne a tavasz. Hiányoznak a színek, az ízek, az illatok, a napsütés. Szerencsére ez valamennyire pótolható szép és finom kajákkal, de azért most jobban érzem magam a szép napsütésben, amiben énekelnek a tizenöt centis tulipánhajtásaim :)

Odatettük a csontot

... Főni. Maradékfelhasználás felsőfokon.

A hetedik

A hetedik

Épp tegnap volt egy hónapja annak, hogy az évfordulónkat ünnepeltük... Kicsit hihetetlen, de már hét éve boldogítjuk egymást kedvenc Főkóstolómmal. Néha sokkal többnek tűnik, néha úgy, mintha tegnap lett volna, de mindig-mindig jó :)
Ünneplésképpen persze vacsorázni mentünk, mert az egyik legjobb ajándék az, ha nem kell főzni-mosogatni ahhoz, hogy finomakat együnk. És hát amúgy is tartozunk valami kis étteremkritikákkal a blognak :)

Halihó

Úgy tűnik, ez a január-február periódus mindig is az eltűnések periódusa lesz, főleg, ha ennyire összezsúfolják az elszámolásokat meg az új pályázatokat, mint idén. Szerencsére azért csak írni nem írtam, enni hihetetlenül jókat ettünk mostanság - másik előnye a megfeszített munkának, hogy alkalmanként muszáj kikapcsoljam a gépet, és beszabaduljak a konyhába. Kár, hogy utána nem kapcsolom vissza a gépet, hogy le is írjam, mit ettünk.

Megújulás

Mostanában, mint az év (kvázi) elején általában, minden a megújulásról, az újrakezdésről szól. Jó, nem annyira, mint húsvétkor, de azért... értitek :) Na, mi a piacképesség jegyében már a tavaly elkezdtük a megújulást :D

TÖKéletes vacsora

Fhú, ez már olyan régen készült, nem is tudom, mi volt az apropója. Bár valószínűleg egy-két felhasználásra váró, szomorú tök :)