Félórás kaja deluxe

Hát igen, időnk mostanában sincsen sokkal több, a hétvégén példul lejárt a Könyvturi, azelőtt közgyűlés, mégazelőtt Nekünk ZÖLD első alkalom, új versszínház-előadás, meg Művkaraván, filmműhely, és közben persze pályázatok, elszámolások, munka hivatalosan és nemhivatalosan, szóval unatkozni nem unatkoztunk, az biztos. De szerencsére mindezek mellett is belefért egy-két baráti találkozás, meglátogatott R. barátnénk még február végén, és márciusban sem voltunk híján a csodás baráti vacsoráknak :) És, bár már szinte képtelenségnek látszik, néha kettesben is sikerült lennünk, meg kicsit pihenni is lehetett. Az egyik ilyen ritka vasárnapon készült ez a lélekmelengető.

Hali! Van még ott valaki?

Néha elábrándozom azon, hogy milyen lenne az élet, ha csak olyan, szívemnek kedves dolgokat kellene csinálnom, mint a főzés, kézműveskedés, nem kéne rohanni sehova, nem kéne dolgozni menni se pénzért, se önkéntesen... De aztán itt meg is akadok, mert igazából nem tudom elképzelni. 

Mint pedig az elmúlt fél év rengetegsok posztjából látszik, megcsinálni sem tudom, hogy legalább néha, csak úgy, egyszer-egyszer leüljek a hátsófelemre, és ne rohangásszak mindenfelé, mint mérgezett egér a stelázsiban. Szóval bocsi az elmúlt hónapok kihagyásaiért, bocsi a következő hónapok esélyes kihagyásaiért – de most tartsatok velem egy kis főzőcskére ;)

Búgócsiga

Öhm, hát hogy is mondjam, kicsit intenzív volt ez az elmúlt pár hét (főleg az utolsóelőtti). Kultivál, KMN (ott kétfele is lenni, mer' az jó), és közben még a jövőt is tervezni kellett... Szóval mostanra kicsit tömegundorunk lett - de ne aggódjatok, el fog múlni :)

Napos barackos

Hoppá, mindjárt vége a nyárnak! Ez is hova futott el megint... 

Ha ti is visszaidéznétek egy kicsit a boldog nyári hangulatokat, akkor egyetek finom lédús gyümölcsöt, jó maszatosan, és élvezzétek behunyt szemmel a maradék simogató napsugarakat :D

És ha nem csak amúgy nyersen, a maguk frisseségében élveznétek a nyárvégi gyümlcsöket, akkor pedig csináljatok barackos gombócot :)

Meg(g)y ez ;)

Az elmúlt hetekben-hónapokban váratlanabbnál váratlanabb helyzetekben bukkant elő a blog, meg a türelmes (vagy kevésbé türelmes) olvasótábor egy-egy tagja. Volt olyan, akiről tudtuk, hogy anno - amikor még aktívan blogoltam - olvasta a kis szösszeneteimet, de volt olyan is, akiről tiszta véletlenül derült ki, hogy amúgy már főzőcskézett is a receptjeimből. Nos, nekik is szól ez a poszt - meg persze az összes rejtőzködő olvasónak ;) -, köszönetképpen, hogy még itt vagytok, és egy-egy kedves szóval meggyőztök róla, hogy érdemes folytatni ezt :)

Gyümölcs és hideg és krém...

... mi lehetne ennél jobb egy forró nyári napon?

Nem kukoricázunk. Ja, de.

Mostanában az egyszerűség a mindenem. Túl sok bonyolult dolog történik a világban, túl sok dolog bonyolódik túl a világunkban. Hát legalább abban, amire befolyásunk lehet, egyszerűsítsük a dolgokat. 

Mit csináljon az ember, ha nincs jó címötlete? Vacsorát.

... avagy ismét nálunk laktak maradék, csak ezt a poént már elsütöttem egyszer. Könnyű nyári vacsora következik, legalábbis azoknak, akiknek tiszta véletlenül van egy kis maradék knédlijük.

És nyáridőben, jó emberekvel igen boldog vala

Bár az elmúlt hetek, sőt hónapok sok-sok munkáról, meg egy kis munkáról, meg szabadságképpen újra egy kis munkáról szóltak, azért - ahogy a múltkor is mondtam - mégiscsak sikerült beiktatni (méghozzá aránylag sokszor) valami fontosat: a szívünknek kedves emberekkel való találkozást.

A tökéletes visszatérés

Nos, hát esment eltűntem egy időre, de most már mentegetőzni sem fogok, úgysem hinnétek nekem. Inkább egyezzünk meg abban, hogy olyan lesz ez a blog, mint amikor két jóbarát ritkán ugyan, de összetalálkozik, és onnan folytatják a beszélgetést, ahol legutóbb - egy hónapja vagy egy éve - abbamaradt. 

Egyszerűen nyár

Tudom, tudom, március óta sok víz lefolyt a Dunán... Mondanám, hogy mennyire szégyellem magam - ez mondjuk igaz -, de túl sokat az sem változtatna a helyzeten, hogy ismét eltűntem, mint szürke szamár a ködben. 

Március van,

... s határtalan a munka, parafrazálhatnám profán módon Adyt, szerintem nem is csak a magam nevében. Rövid helyzetjelentés következik, disznómájjal.

Nálatok is jártak maradék?

Azt hiszem, ez az első alkalom a blog több, mint hat éves életében, hogy úgy írok meg egy posztot, hogy még a számban érzem az adott vacsora ízét. Általában ilyenkor max papírra firkantom le gyorsan a receptet, hogy - gyakori posztolásaimnak megfelelően - tíz hét múlva is tudjam, mit is kotyvasztottam, de most, mivel amúgy is piszkált a lelkes angyalka a bal vállamon, hogy posztolni kéne, úgy döntöttem, hogy így éjszakásan megosztom veletek ezt a mai csodát. Merthogy megint megvan a legújabb kedvenc receptem :D

Lex parsimoniae

A többletet nem kell bevezetni szükségtelenül, mondta vagy hétszáz éve William Ockham, és milyen nagyon igaza volt. Ne is szaporítsuk a szót, mert minden pillanattal, amit a szöveg kiagyalásával töltök, máris többszörösét töltöttem el annak az időnek, mint ami alatt a mai vacsoránk elkészült. Az egyszerűség mindenek felett.

Rántsunk egyet a világon, legyen jobb az élet

Mondok valami újdonságot: úgy telnek a napok mostanság, mintha lopnák őket. Ja, hogy ezt már mondtam? És nem is napra, hanem évre? Hát, ilyen ez, sajnos azóta sem változott semmi.
Vagy talán mégis: nem hivatalos fogadalom, de égető szükség lett mostanra, hogy alkalmanként kilépjünk a rutinból, és csináljunk valami normálisat. Például elmenjünk egy filmre néhány jóbaráttal, ha már olyan királyság van, hogy játszanak magyar filmeket is a kolozsvári mozik, és nem csak egyszer egy évben. Vagy hogy sétáljunk egyet, ha már a sulis vakáció végeztével megérkezett a hó is. Mostanában gyakran sort kerítünk a közös hazaútra (mivelhogy a négyórás munkaidőm alkalmanként kinyúlik annyira, hogy már Férj is hazaindul), és utána nagyon jó a megjavított kazános, meleg lakásba érve ejtőzni egyet. És persze felmelegedni valami jófajta kajával ;)

Életlecsó

Öhm, boldog új évet, kedveseim :) 
Képzeljétek el, még élünk. Kicsit rohanós ez az élet, kicsit sokfeleszakadós, de a miénk. És az igazság az, hogy lehetett volna már poszt ebben az évben, de fennmaradó nemdolgozós perceimben én szemtelen módon lecsuktam a gépet, odakuckóztam Férj mellé, és csak voltam.

Éljenek az újra megtalált receptespapírok

Réges-régen, amikor elkezdtem főzőcskézni, konyhai tudatlanságom okán mindig rá voltam kényszerülve, hogy cetlire írjam az áhított étel elkészítésének menetét, mert másképp nem tudtam, melyik lépés mi után következik. (Nem, nem lett volna egyszerűbb kinyomtatni a recepteket, mert annyi elbizakodottságom már akkor is volt, hogy magam kreáltam új dolgokat, innen-onnan összeollózva az ötleteket - és ez nekem, digitális éppencsak-bevándorlónak kézzel leírva könnyebben ment.) Aztán eljött az az időszak, amikor már nem kellett mindent kiírnom, mert kezdtem emlékezetből is feltalálni magam a konyhában - míg végül elérkeztem ahhoz az állapothoz, hogy fejben képes vagyok lefőzni egy teljes menüsort, és ezt aztán gyakorlatba is ültetem mindenféle cetlizés meg fennakadás nélkül. Innentől fogva már csak egy okom van a receptek lejegyzésére: hogy - mivel ugye eszméletlen nagy csúszásokkal kerülnek fel a csudireceptjeim a blogra - képes legyek nektek is reprodukálni a kaják elkészítési folyamatát, és ne ott akadjak le a képek nézegetésekor, hogy ez gyönyörű szép, de hogy is csináltam? Épp ezért a receptírás egy jó ideje már a vacsora után folyik, amikor még azért nagyjából élénken él bennem az előző pár óra tevékenysége. 

Ki lopta el 2017-et??

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon megdöbbentem rajta, hogy már november van. Mit hogy november van, szinte november közepe! Komolyan, hova tűnt el ez az év?